Érmeket hoztak a tarpai pálinkák

(MTI) - Arany- és ezüstérmet kaptak a kiemelkedő minőségű párlatok világversenyén, a klagenfurti World Spirits Awardon a tarpai pálinkák.

Csernyák László, a tarpai Manufaktúra Kft. kereskedelmi és marketing igazgatója az MTI-nek pénteken elmondta, hogy a cég termékei közül három pálinkát díjazott a világverseny zsűrije.
A 2010-es évjáratú, Tarpa birsalmapálinka a legmagasabb minősítést, az aranyérmet érdemelte ki, míg az ugyancsak 2010-ben főzött Tarpa szatmári szilvapálinka és a Tarpa szabolcsi almapálinka egyaránt ezüstérmes lett.
Az igazgató tájékoztatása szerint az osztrák városban harminc nemzet legjobbnak ítélt pálinkái vetélkedtek a párlatok világversenyén. Összesen 75 pálinkakészítő cég 391 termékét hasonlították össze a szakemberek. A tarpai termékek - amelyeket ma már három kontinensen, Európában, Amerikában és Észak-Afrikában értékesítenek - állták a versenyt a többi párlattal, ízben, színben és szeszfokban egyaránt a legjobbak közé sorolták őket.
Mint Csernyák László kifejtette, a "kiemelkedő termék" minősítés annak köszönhető, hogy a régi, népi hagyományok receptje szerint érett, egészséges gyümölcsből főzik a Tarpa márkanevű pálinkákat, és a mosás, magozás után koracél lemezből készült cefreérlelő tartályokban, 20 napon át készítik elő a főzésre. Aztán a lepárlás úgynevezett kisüsti eljárással történik, majd jön a többszöri finomítás és az érlelés - szintén koracél tartályokban -, és végül palackozzák az itókát.
Az igazgató kitért arra is, hogy befejezéséhez közeledik Tarpán egy pálinkaház építése, amelyet turisztikai attrakciónak szánnak. A létesítményben gasztronómiai múzeumot rendeznek be a híresen zamatos szatmári gyümölcsökből készített lekvárokból és párlatokból, amelyeket meg is lehet majd kóstolni, a hozzájuk tartozó népi ételekkel együtt. A pálinkaház kertjében pedig az alapanyagként szolgáló gyümölcsök fáiból lesz "múzeum", bárki megízlelheti a nyár végétől, késő őszig érő fajtákat. A létesítményt a hónap végén avatják fel. (MTI)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.