Evett már apátrétest?

A szerzetesek étkezési kultúráját bemutató kiállítások nyíltak a tihanyi apátságban, kóstolókkal, bemutatókkal.

Gondolkozott-e már azon, mivel járultak és járulnak hozzá a magyar szerzetesrendek a mai magyar gasztronómiához? Pedig sokat köszönhetünk nekik, hiszen szigorú szabályok szerint éltek, s ez alól az étkezési kultúra sem volt kivétel. Most november közepéig két gasztronómiai tárlaton keresztül is megismerhetjük a kolostori gazdálkodás legfőbb termékeit, a szerzetesek régi és a mai étkezési kultúráját.

A szerzetesek asztalánál című a magyarországi szerzetesrendek táplálkozáskultúrában betöltött szerepét mutatja be, kitekintve az európai előzményekre, az Étkezési kultúra régen és ma a tihanyi apátságban című kiállítás pedig a bencés szerzetesi életet mutatja be, amelyet az étkezési szokásokat is szabályozó Szent Benedek által 540 körül írt Regula határoz meg.

A szerzetesek asztalánál című tárlat látogatói választ kapnak egyebek mellett arra, hogy hol és milyen szabályok szerint élnek a szerzetesek, miben különbözik a refektórium egy átlagos ebédlőtől. Ezen kívül kisfilm, fotók, receptek és ételleírások segítségével megismerhetik a kolostori étel- és italkészítést.

Barkó Ágoston bencés szerzetes, a Tihanyi Bencés Apátság gyűjteményének gondozója beszélt arról is, hogy a kiállítás bemutatja az apátsági sör böjtbeli szerepét, megismerhetik a látogatók a legkülönfélébb likőröket, gyógyitalokat, valamint a kolostori gazdálkodás egyik legfontosabb terméke, a sajt is megjelenik. Nem maradhatott ki a sorból a két legfontosabb böjti étel, a hal és az olaj sem. A kiállítás segít megismerni a hal sokrétű, bonyolult szimbolikáját is a keresztény gondolkodásban. A kenyér és a bor pedig a szentség hordozójaként is megmutatkozik. A kiállítás érdekességeként megtekinthető néhány szerzetesek által írt magyar szakácskönyv, valamint két eredeti lap a bencés Jedlik Ányos háztartási naplójából és egy piarista számadáskönyv - fűzte hozzá.

Barkó Ágoston arról is beszélt, hogy a tihanyi apátság egykori és mai étkezési kultúráját ismerhetik meg a látogatók a másik gasztronómiai kiállításon, ahol megtekinthető az apátság 18-20. századból fennmaradt számadáskönyvei, számlái. Ezekből megtudható, mikor mit ettek, ittak a szerzetesek, ahogy az is, hogy a halfogyasztás máig fontos a szerzetesek körében.

Az apátsági vagy apátrétes, kifejezetten a tihanyi apátság édessége. Különlegessége, hogy három eltérő töltelékű, mákos, diós és túrós palacsintát sütnek rétestésztában. Ezt az édességet napjainkban is készítik az apátsági konyhán - jegyezte meg a szerzetes. Hozzáfűzte: a látogatók egy gasztronómiai bemutatót is láthatnak az apátság konyhájáról, és a látott ételek és italok közül többfélét meg is kóstolhatnak a szombaton nyíló, megújult, Apátsági Rege Cukrászda napfényteraszán.

Barkó Ágoston elmondta: A IV. Károly-emlékszobában megtekinthető egy kisebb kiállítás is, Koronázási emlékek: Királykoronázás és patriotizmus a populáris kultúrában címmel, melynek keretében Bárány Krisztián - Bárány Dániel: A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában című film is látható, angol felirattal.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.