Évi 50 millió Whopper Magyarországon

Jó hangulatú partyval ünnepelte huszadik magyarországi születésnapját a Burger King, illetve a brand hazai master franchise tulajdonosa, a Fusion Zrt.

A Burger King elsőként nyitott magyar gyorséttermében, az Oktogonon rendezett születésnapi ünnepségen volt minden, ami ilyenkor dukál. Pezsgő, torta, dj és sztárelőadók a színpadon.
A gyorsétterem lánc 1991-ben hozta el emblematikus termékét, a Whoppert Magyarországra, és mint a rendezvényen elhangzott, napjainkban már évente 50 milliót adnak el ebből a szendvicsből. A világon az első Whoppert 1954-ben Miami-ban adták el, az Óvilágba pedig 1975-ben érkezett. Kelet-Európában az Oktogonon lévő Burger King étterem megnyitásakor lehetett első ízben hozzájutni, további érdekesség, hogy megnyitásakor ez az egység volt a világ legnagyobb Burger King gyorsétterme.
A hálózat egységeinek mindössze 10 százalékát üzemelteti maga a cég, kilencven százalék franchise partnerek kezelésében van. Magyarországon a Fusion Zrt. a master franchise tulajdonos. Ez a franchise közösség a siker záloga, tudtuk meg a Burger King Kelet-európai alelnökétől, Elías Díaz Sesé-től.
David Zadicoff, a Fusion Zrt. elnöke elmondta, hogy húsz éve hasonló tömeg előtt nyitották meg Magyarország első Burger King-jét, azóta hetente sok ezer és ezer vendéget fogad az étterem. A cég vezetője felelevenítette a nyitással kapcsolatos emlékeit.
„Szeretnék köszönetet mondani vendégeinknek, akik napról napra bizonyítják hűségüket és támogatásukat – fejezte be szavait az elnök -, nélkülük nem értünk volna el ilyen sikereket.”
Dara Zsolt, a Fusion Zrt. vezérigazgató helyettese köszönetet mondott a cég üzleti partnereinek, akik kitartottak mellettük a két évtized során. Kiemelte, hogy a részvénytársaság tulajdonosai a húsz év alatt minden megtermelt forintot visszaforgattak a vállalkozásba, és a befektetéseik mértéke elérte az ötmilliárd forintot. Ennek is köszönhető, hogy a hálózat immáron huszonnyolc étterme az utóbbi két évben a gazdasági recesszió ellenére is jelentős bevétel növekedést ért el (2010-ben ez 7 százalék volt, 2011-re 6 százalékot és 6,5 milliárd forintos bevételt prognosztizálnak).
„Elmondhatjuk, hogy a kifizetett költségeink 75 százaléka hazánkban marad – tette hozzá a vezérigazgató helyettes. – Év végéig megnyitjuk Szegeden huszonkilencedik Burger King éttermünket, ami a hálózat tízedik autós étterme lesz.”


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.