Ez történt a Horeca Meetup rendezvényünkön

A szakmát segítő technológiai fejlesztésekről, digitális trendekről, új étteremnyitásokról egyaránt hallhattak legutóbbi HoReCa Meetupunk résztvevői, a fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Gundelben rendezett eseményen június 13-án.

A felhasználók fele turisztikai témákat ma már mobilon keres, növekszik a márkakeresések aránya, a vidéki desztinációk, a gasztronómia és a spa területén pedig komoly fejlődési lehetőség mutatkozik a külföldi turisták vonzására – derült ki a Google Magyarország elemzéséből, amelyet Erdős Ádám iparági vezető és Bogdán Barnabás elemző ismertettek.

A Google 2016-18 közötti anonim, nyelvtől független keresési adatokat feldolgozó elemzéséből kiderült, hogy évente nagyjából 10 százalékkal növekszik a turizmussal kapcsolatos keresések száma, ám a csúcsidőszak kissé eltolódott: míg 2016-ban az augusztus, két évvel később a július volt e téren a legaktívabb hónap, miközben a last minute utakra komolyan emelkedett a keresések száma. 

Non-desk munkatársak elérése, forradalmasított feketemosogatás, high-tech adóvevők, vizuális tartalmak és izgalmas városi séták – többek közt ezekről is hallhattak a résztvevők.

Bemutatkozott több új technológiai fejlesztés. A régi robosztus adóvevőket az elmúlt 20 év során felváltották könnyebb, dizájnosabb társaik, és ma már létezik kimondottan a HoReCa szegmensre szabott változat is, amelyet Kerezsi Miklós, az Anico Kft. értékesítési vezetője, a Motorola Solutions hivatalos szállítója mutatott be.

A feketemosogatást, ami hihetetlenül sok vizet és külön személyzetet igényel, pedig ki lehet váltani egy modern megoldással, a granulátumos mosogatógéppel – mutatott rá Kertész Mirjam, a Coninvest Kft. ügyvezetője.

 

A tervek szerint várhatóan 2020. április elsején nyílik meg a Costes első külföldi egysége, a kínai Hainan szigeten most épülő Ocean Flower Islanden, amely a magyar gasztronómiát mutatja be a világ legnagyobb mesterséges szigetén. Az étteremnyitás részleteiről Gerendai Károly, a Costes tulajdonosa a HoReCa Meetup rendezvényen számolt be.

Mint elmondta, 2 éve vették fel velük a kapcsolatot Kínából a luxus nyaralósziget beruházói, akik a 150 most épülő étterem üzemeltetőit keresték. A különböző építészeti stílusban készülő egységekből 50 a kínai, 50 az ázsiai, további 50 pedig a világ ízeit mutatja be, egy-egy régió képviselőjének tálalásában. A közép-európai térségből pedig a Costes keltette fel figyelmüket, és bár az ajánlat elsőre szinte hihetetlennek hangzott, Károly és csapata repülőre ült, hogy személyesen nézzék meg a helyszínt.

Angelus Barbara és Varga Rózsa, a Gundel jelenlegi és korábbi kommunikációs igazgatója együtt meséltek a 100, illetve a 125. évfordulóját ünneplő étteremről, majd Kozma Kálmán az innovatív tradíciókat mutatta be, amelyekből kiadós ízelítőt is kaptunk.

 

A bankettek idején egyértelműen a tradíciót ötvözik az innovációval – ahogy történt ez a HoReCa Meetup fogadásán is. Itt ugyan nem mutatkozott be ugyan szendvicsemberük, hogy a ráaggatott fatábláról kínálja hot-doggal a vendégeket, és a talicskán is „csak” folyékony nitrogénnel hűtött, zsírpapírba csomagolt eperfagylaltot kínáltak.

De kóstolhattunk vattacukorba csomagolt libamájat és aszalt barackot, pohárban tálalt Cézár-salátát, hideg leveseket kémcsőből, tabulét tarhonyából, harcsás fish and chipset, ruhafogason lógó macaronokat, no meg az elengedhetetlen Gundel-palacsintát, amelyből most épp az 5.0-s verziónál járnak.


Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról

Friss adatok a kávé árának emelkedéséről és a vásárlási szokások alakulásáról 

Egy év leforgása alatt az értékesített őrölt kávé mennyisége 3,7 százalékkal csökkent, míg a szemes kávé 1,9 százalékkal, a kapszulás kávék kategóriája pedig volumenben 5,1 százalékkal nőtt.
Andy Warhol és az Absolut vodka

Andy Warhol és az Absolut vodka 

Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét.
Vörösborfesztivál-nyitány Villányban

Vörösborfesztivál-nyitány Villányban 

A koncertek mellett lesz szüreti felvonulás és bemutatkoznak a borrendek is...
Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal

Norvég sztárséf Budaörsön: különleges ételsor a magyar Bocuse-bajnokkal 

Christian André Pettersen és Dalnoki Bence együtt főztek a METRO Gasztroakadémia konyháján.
Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be

Egy szegedi kávézó menő minősítést söpört be 

A Kék Elefánt Kávézó nyerte el Magyarország első vendéglátóhelyeként a Good Travel Seal fenntarthatósági minősítést.
Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék

Indulnak a badacsonyi tematikus gasztrohétvégék  

Mostantól magasabb fokozatra kapcsolnak a Gasztrohegy lakói: május végéig más és más programokkal várják a vendégeket.
Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság

Elkezdődött az Ifjúsági Szakács Világbajnokság 

A Magyarországon megrendezésre kerülő világversenyen hazánkat idén Nyirkos Patrik képviseli.
Ünnepi rendezvény a Vámház körúton

Ünnepi rendezvény a Vámház körúton 

A mozgó éttermek a Vámház körúton ünneplik a századik rendezvényt.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól

Jön az OktoBeerfest: négy napig minden a sörről szól 

Tízezreket várnak az ország sörbulijára a Városligeti Műjégpályára.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.