Felkészült a konyhájuk a műhúsra?

Új szereplő törhet be a műhúspiacra: egy kanadai cég, a McMaster Egyetem kutatói egy új eljárással olyan húst állítanak elő, amelyben pontosan szabályozható a zsírtartalom.

A kanadai McMaster Egyetem kutatói egy új eljárással olyan húst állítanak elő, amelyben pontosan szabályozható a zsírtartalom, így a vásárlók ugyanúgy megválaszthatják majd, hogy mennyire legyen márványozott az általuk választott darab, mint ahogy a tej zsírtartalmáról is dönthetnek a boltban, írja a qubit.hu portál.

Egy hús négy nap alatt megvan

A kutatók szerint a növekvő húsfogyasztás miatt szükség van a fenntartható, alternatív húspótlékokra, ez a módszer pedig minden eddiginél jobban modellezi a valódi húst.

A módszerrel négy nap alatt lehet ehető húst növeszteni, amely lehet sovány és zsíros is, így elméletileg a csirkemelltől a császárszalonnáig bármit elő lehet így állítani.

A műnyúl ízletes a kutatók szerint

Ravi Selvaganapathy és Alireza Shahin-Shamsabadi, a tanulmány szerzői a módszer leírásához laboratóriumi körülmények között előállított egérhúst használtak, de az eljárást kipróbálták már nyúlhússal is.

A műhús készítéséhez először izom- vagy zsírsejtekből álló, vékony lapokat állítanak elő, majd ezeket egymásra helyezik vagy összehajtják, és hagyják, hogy összeforrjanak, így hozzák létre a zsírcsíkokat az izomszövetben. Egérrel és nyúllal bevált Selvaganapathy szerint az így kapott szövet állagra és ízre is pont olyan, mint a valódi hús, igaz, a kutatók csak a műnyulat kóstolták meg, a műegeret nem.

Másféle húst is lehet

Elméletileg nincs akadálya annak, hogy ugyanezzel a módszerrel marhát, disznót vagy csirkét állítsanak elő, az így kapott termék ráadásul fenntarthatóbb, gyorsabban előállítható és olcsóbb lenne, mint az állattartásból származó hús.

A kanadai kutatók termékének több vetélytárssal is meg kell majd küzdenie, ha be akar törni a műhúspiacra: az állattartás ökológiai lábnyomának töredékéért előállított termékek egyre népszerűbbek a piacon. Az előrejelzések szerint a 2020-as évek végére a növényi alapú vagy állati sejtekből előállított műhúsok ára átlagosan az ötödére esik vissza, a hagyományos termékek iránti kereslet pedig csökkenni fog. 

A teljes cikk elérhető: ITT

Forrás: Qubit


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.