Pályázaton keres új tulajdonost a felszámoló Vectigalis Általános Vállalkozási Zrt. a tavaly május óta felszámolás alatt álló tarcali Andrássy Kúria Szálloda és Vendéglátóipari Kft. (AK) vagyonának - tudta meg a Napi Gazdaság. A felszámoló eladásra kínálja a társaság szállodaépületét a hozzá tartozó udvarral - összesen közel ötezer négyzetméteren -, amelyhez 2500 négyzetméternyi egyéb terület is tartozik. A jelenleg négycsillagos wellness-szállodaként működő tarcali ingatlanegyüttest a beépített, működést segítő berendezésekkel és felszerelésekkel együtt, viszont a lízingelt gépek és berendezések nélkül nettó 2,7 milliárd forintos irányáron hirdette meg a felszámoló.
A 2,5 milliárd forintból épült szállodát 2008 májusában adták át, az AK egyik tulajdonosa a Naturland és az Avemar kapcsán is ismert Szabó József. A társaság nagy összegű fejlesztési hitelből építette a szállodát, amit - a szállítók egyidejű kifizetésével együtt - nem tudott kigazdálkodni. A hotel kihasználtsága sem hozta a várt szintet, és a társaság üzleti terve utólag túlvállalásnak bizonyult - mondta lapunknak Varga Jenő felszámoló. Az AK ellen összesen kétmilliárd forint feletti hitelezői követelés érkezett be, ennek legnagyobb részét a banki tartozás teszi ki. Földhivatali adatok alapján a CIB Banknak 1,15 milliárd forint értékben végrehajtási joga van az ingatlanon. A szálloda jelenleg is működik, üzemeltetője az Andrássy Hotel Szállodaipari és Vendéglátó Kft. Az ingatlanok a földhivatali adatok szerint 2008 végén átkerültek az AK-ből kiváló Hillfoot Ingatlanhasznosító Kft. tulajdonába, majd egy év múlva ismét az AK tulajdonát jegyezték be. A felszámolás során sikerült elérni az ingatlanok visszaolvadását a felszámolás alatt álló társaságba - fogalmazott Varga Jenő.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) adatai alapján a társaság 2006-ban 126,37 millió forintos támogatást nyert el a Regionális Operatív Program turisztikai fogadóképesség javítására irányuló, 50 százalékos önrészt igénylő pályázatán, a pályázat megfogalmazása szerint a "Chateau Hotel Andrássy férőhelybővítésére és szolgáltatási színvonalának emelésére wellness- és vinotherápiás centrum létrehozásával". A támogatást a projekt folytatódása esetén nem kell visszafizetni, a vagyon értékesítése után azonban az új tulajdonossal való megegyezés az állami szervek döntési kompetenciájába tartozik.
A szálloda egykori kivitelezője, az FK-Raszter Építő Zrt. a generálkivitelezési szerződés alapján 352,8 millió forint erejéig jelzálogjoggal rendelkezik az ingatlanon - derül ki a földhivatali adatokból. Információink szerint ezzel kapcsolatban rendőrségi vizsgálat is folyamatban van. A szállodába épített konyhai, mosodai berendezések és gépjárművek nem tartoznak az adós vagyonába, de ezek nélkül a szálloda nem működhet, így az ingatlanok értékesítésének feltétele az ezekre vonatkozó lízingszerződések átvállalása és a már törlesztett díjak megtérítése (amelyek információink szerint 200 millió forintos nagyságrendet jelentenek). A pályázat harmadik része egy 243 négyzetméteres parkoló, amely fizikailag a szálloda melletti borászati feldolgozóüzemhez tartozik, azonban az AK tulajdonában maradt. A kiírás szerinti itt ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonos - a szintén Szabó résztulajdonában lévő - Andrássy-Szentkereszt Szőlészeti Kft. meghirdetett irányára nettó 5 millió forint - a felszámoló reményei szerint ezzel kapcsolatban a borászatot üzemeltető Andrássy-Szentkereszt lép majd fel vevői igénnyel.
Az érdeklődők március 5-éig nyújthatják be ajánlatukat a felszámoló békéscsabai irodájában. (Napi Gazdaság, Turizmus Online)
Felszámoló cég árulja a tarcali luxusszállodát
A Naturland és Avemar kapcsán is ismert Szabó József tulajdonában lévő tarcali Andrássy Kúria négycsillagos wellness szálloda épületét nettó 2,7 milliárd forintos irányáron hirdette meg a felszámoló.

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje
Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból
A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején
Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon
Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc
A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata
Új séf, új étlap, új élmények.

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme
Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Szigorítás az energiaitalok piacán
A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén
Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják
A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.