Górcső alá került az utcai vendéglátás

Elkészült a nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés eredményeinek összesítése. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal koordinációjával a megyei kormányhivatalok illetékes szakemberei által végrehajtott akció idén június 15-étől augusztus 31-éig tartott. A szakemberek több mint 6900 létesítményt, valamint 21 000 élelmiszertételt ellenőriztek és összesen mintegy 36 millió forint bírságot szabtak ki – ismertette az eredményeket Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.

A nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés célterületei között szerepelt többek között az utcai vendéglátás, a büfékocsis és mozgó vendéglátás, valamint a fesztiválokon, kiállításokon zajló élelmiszer-forgalmazás ellenőrzése. A termékek közül a szakemberek kiemelten vizsgálták például a fagylaltot, a cukrászsüteményeket, a hamburgert és a gyrost, a fűszerezett, pácolt, előkészített húsokat, a grill termékeket, valamint a görögdinnyét és a nyári szezonra jellemző más zöldséget, gyümölcsöt.

Az ellenőrök idén is kiemelt hangsúlyt fektettek az ifjúsági és gyermektáborok étkeztetésének vizsgálatára, amelyek a nyári szünettel egy időben indultak és egészen augusztus utolsó napjáig tartottak. A 449 ellenőrzött konyha több mint 24 000 táborozó étkeztetését biztosította és mintegy 80 százalékuk biztonságosan üzemelt. Bírságolásra elsősorban higiéniai hiányosságok miatt került sor – fogalmazott az államtitkár.

Az ellenőrök az akció során több mint 6900 létesítményt vizsgáltak. 40 esetben kellett korlátozni az egység tevékenységét, 119-szer figyelmeztetést, 459 alkalommal pedig bírságot szabtak ki, több mint 36 millió forint értékben. A létesítményeknél leginkább a higiéniai feltételekkel, a forgalmazott termékek minőségével és nyomonkövethetőségével volt probléma.

Javult viszont a helyzet a dolgozók egészségügyi alkalmassága és képzettsége terén. Az ellenőrzött mintegy 21 600 tétel 2,8 százalékát (több mint 52 tonnát, 8 millió forint értékben) kellett kivonni a forgalomból, többségüket lejárt fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idő miatt. A korábbiakhoz képest azonban csökkent a jelölési hibás és az ismeretlen eredetű termékek aránya.

Az ellenőrzött tételekből a NÉBIH laboratóriumaiban 227 mintából mintegy 600 vizsgálatot végeztek el a szakemberek. Az eredmények alapján mindössze 2 mintánál találtak kifogást: egy grillkolbásznál összetételi hiba, míg egy büfékocsi tartályából származó ivóvíz mintánál baktériumok jelenléte okozott gondot. A hatóság mindkét esetben megtette a szükséges intézkedéseket.

Forrás: Vendég & Hotel Online


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.