Hagyomány és Destillata

Nem kevesebb, mint 1662 párlatféleséget kóstolt végig két nap alatt a harminc tagú zsűri, ami alapból embert próbáló feladat, ráadásul a harmadik napon még egyszer végig kellett ízlelni az aranyérmes típusokat, hogy kiderüljön, melyek nyerik el a champion díjakat.

Mindezeket Wolfgang Lukas, a Destillata ügyvezető igazgatója mondta el a díjátadón tartott rövid beszédében. Hozzátette, ez a palackmennyiség huszasával dobozolva is megtöltötte volna az eseménynek helyet adó belvárosi étterem helyiségét.
Tíz ország, 187 főzdéje nevezett ezzel az impozáns mennyiségű párlattal az idei versenyre, Magyarországot 26 főzde képviselte. Eredményesen, hiszen a nemzetek összesítésében a harmadik helyen végeztünk a magunk 142 érmével.

A Nemzetgyőztes 20 éremmel az Agárdi Pálinkafőzde lett, megelőzve a holtversenyben második Vitalis Kft-t és a Pap és Pap Kft-t, valamint a szintén holtversenyes harmadik Gyulai Pálinka Manufaktúrát és a Gyümölcspárlat Bt-t. Az idei évben négy termék nyerte el az Év Párlata címet, kettő maximális pontszámot ért el: a Hegyközi Manufaktúra Kft. 2010-es Birs Pálinkája és a Vitalis Kft. 2011-es Márton és Lányai Szamóca Pálinkája.

A 26 magyar induló összességében 18 arany-, 65 ezüst- és 59 bronzérmet szerzett. Az idei versenyremekek között olyan különlegességek is megjelentek, mint a zelle, vagy sütőtök párlatok, melyek biztató jövőjét az elnyert ezüstérem bizonyíthatja.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.