– Édesapámmal, aki a vendéglőt nyitotta, megpróbáltuk az akkori menüsor legkedveltebb ételeit összeválogatni – magyarázta Schädler Zsófia (31) étteremvezető. De nem csak az ételek és az árak a régiek a családi vendéglőben, a személyzet is.
– A nyitásnál kerültem ide felszolgálóként. Nem is dolgoztam máshol. Még a katonaság alatt is felszolgáltam hétvégente – mondta Novotny Tamás (44), az étterem pincére. – Menüből körülbelül 60 fogyott egy nap, főételből közel 200 adag. A legkedveltebb fogásból, a túrógombócból pedig volt olyan nap, hogy 100-at is felszolgáltunk – magyarázta. (Blikk.hu)
Időutazás Náncsi néni módra
Csókakői csontleves és rántott borda, 19 forint. Remetepecsenye kolozsvári szalonnával 48 forint. Malomkő nagyságú túrógombóc vastagon nyakon öntve tejföllel és porcukorral pedig 8 forint. Náncsi néni vendéglője ebben az évben ünnepli nyitásának 30. évfordulóját, ezért vendégeiket a nyitáskori árakkal és étlappal lepték meg - adta hírül a Blikk.

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején
Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon
Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc
A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata
Új séf, új étlap, új élmények.

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme
Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Szigorítás az energiaitalok piacán
A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén
Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják
A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás
Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója
Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.