Ingyen pizzát osztogat a frissen oltottaknak a Pizza Me

Az ajándékot 24 óránál nem régebbi oltási igazolásuk felmutatásával igényelhetik az igazi olasz pizzára vágyók, áll a Pizza Me közleményében. 

Egy pizzaszelettel teszi kellemesebbé az oltást a Pizza Me. Az egy hete induló kampányt a 2013-ban induló, azóta már 26 franchise-üzlettel rendelkező szeletbár a Facebook-ján és az Instagram oldalán tette közzé, adja hírül a cég közleménye alapján a Forbes.hu portál.

„Bízunk benne, hogy más magáncégek is követni fogják a példánkat annak érdekében, hogy minél kevésbé érintse a negyedik hullám Magyarországot”, mondta Friedman Victor, a Pizza Me egyik alapítója. „Ahogy oly sokakat, az előző hullámok súlyosan érintettek minket is, és most már nem szeretnénk több halálesetről hallani sem a Pizza Me közösségen belül, sem azon kívül; valamint nem szeretnénk ismét odaállni a dolgozóink elé, hogy sajnos bizonytalan időre be kell zárnunk. Így meg kell tennünk, ami tőlünk telik, képviselnünk kell az oltás ügyét, amely jelenleg az egyetlen igazolt módszer a járvány megfékezésére.”

A többnyire pozitív fogadtatású kampány ellenére az ajándék szeletet eddig nem igényelték sokan, de a szervezők bíznak benne, hogy az ősz kezdetével nő majd az oltási kedv. A kampány eddig több mint harmincezer emberhez jutott el.

A vendégek augusztus 24. és szeptember 7. között, este 20.00 óráig igényelhetik az ingyen pizzaszeletet.

Forrás: Pizza Me / Forbes.hu


Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.