Új cégér a magyar bornak

Országos bor roadshow-t indított a magyar bor márkakoncepció bemutatására a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) - mondta Németh Anna, az MTÜ vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, az országos előadássorozat fővárosi állomásán.

Idén márciusban bocsátották útjára azt a minden elemében új magyar bor márkakoncepciót, amelyre régóta várt a borszakma. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával (HNT), az Agrárminisztériummal, a Külgazdasági és Külügyminisztériummal és meghatározó gasztronómiai szervezetekkel együttműködve alkotta meg a „Magyar bor – Személyesen” üzeneten alapuló rendszert és a hozzá tartozó arculatot.

Ez mennyiben más, mint korábban?

Az új koncepciót először 2019. március 1-jén, a Borjog és Bormarketing konferencián ismerhette meg a hazai szakmai közönség. A nemzetközi bemutatkozásra szintén márciusban, a világ legnagyobb borvásárán, a ProWein Düsseldorf kiállításon nyílt lehetőség, ott debütált az új arculati elemeket megjelenítő magyar stand több mint 40 hazai borászat részvételével.

Németh Anna, az MTÜ vezérigazgató-helyettese a roadshow budapesti állomásán elmondta, a márkakoncepció megalkotása során az MTÜ víziója az volt, hogy „a magyar bor egyedi és megkülönböztethető kategóriává váljon, értéke növekedjen, és általa erősödjön az országmárka”. 

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke hozzátette, hogy a magyar borásztársadalomnak paradigmaváltásra van szüksége. Ebben is segíthet az új, egységes borarculat megszületése, amely remélhetőleg a megújulás első állomása lesz, és ráébreszti a szakmát arra, hogy az eddigieknél többre hivatott. 

„A most indult országos bor roadshow célja, hogy a teljes magyar borágazatban dolgozó szakembereket elérjük és személyesen bemutassuk nekik az egységbe rendezett márkakoncepciót” – mondta Gál Zsombor, az MTÜ bormarketing részlegének szakértője. A nyár folyamán további öt borrégióba viszik el a rendezvénysorozatot, hogy a helyi termelők, gasztronómiai és turisztikai szakemberek is megismerjék a marketingkoncepciót, ami a visszajelzések, beszélgetések nyomán tovább épülhet és finomodhat.

Új arculati elem: a borász szerepe

Az új márkához kapcsolódó arculati elemeket a tervező, Ipacs Géza mutatta be. A magyar bor karakterét nem a föld, nem a nap és nem is a szőlő, hanem a mindenkori borász víziója adja, mondta, ezért az üzenet fókuszában a személyesség áll. A magyar bor egyenlő a magyar borásszal, így a kommunikációban is elsősorban az alkotó személyek jelennek majd meg. A logó egy egyszerű, a nemzetközi piacon is egyértelműen Magyarországra utaló trikolor, amit szabad kézi festést idézve, centrális elrendezésben jelenített meg a grafikus. A márkajel pólókon, jelvényeken, táskákon, kötényeken, borospalackokon, kiadványokon és számtalan egyéb felületen jól működik. 

Indul a weboldal

Az új bor márkakoncepciót támogatja a nyáron induló www.bor huweboldal is, amelyre májusban már elkezdődött a hazai borászok regisztrációja. Olyan központi platform kíván lenni, amely szakmailag hiteles információkkal szolgál a magyar borról, borvidékekről, borászatokról. Célja a magyar borkultúra megismertetése a fogyasztókkal, az edukálás és a minőség iránti igény felkeltése szövegek, fotók és filmek segítségével. A honlap része lesz egy intelligens borászatkereső is, ahol a fogyasztó megtalálja az őt érdeklő helyszíneket, termelőket; de a bor.hu a magyar borvidékeket, szőlőfajtákat és bortípusokat is megismerteti az olvasókkal.

 

 

 

 

Forrás: tuirizmusonline / MTI


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.