Jazz, bor, Balaton, idén nulladik nappal

Paloznaki Jazzpiknik augusztus 3-4-5 sztárfellépői: Kool & the Gang, Mario Biondi, Matt Bianco feat New Cool Collective, Incognito, Random Trip. Idén nulladik nap is lesz.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Himnuszt kapott a 6. Paloznaki Jazzpiknik: Fábián Juli, aki kezdetektől végigkíséri a pikniket és az első fellépők között volt, Zoohackerrel igazi nyári slágert rakott össze. A Jazz & Wine című dalt már játsszák a rádiók. A 4 színpados rendezvény fellépőlistája teljes lett, a szombatot a Random Trip erősíti.

A Balaton északi partjának egyik legkedvesebb falujában, Paloznakon a Homola Pincészet idén már hatodszorra rendezi meg a Paloznaki Jazzpikniket, ami kis Tájház udvari dzsemboriból vált 3 napos, 4 színpados, 20 koncertes rendezvénnyé, 2015-től pedig a Nagyon Balaton rendezvénysorozat oszlopos tagjává.

A Balatontól egy kőhajításnyira, a paloznaki szőlőhegyen igazi piknikhangulatra, színvonalas gasztronómiai kínálatra és első osztályú előadókra számíthatnak a látogatók. A 400 lakosú falu - Füredről csak 10 perc autóval - ilyenkor három napra a jazz balatoni fővárosa lesz: a falu melletti nagyszínpadon napközben a plédeken ejtőzve, este pedig a füvön táncolva, a csillagok alatt szólnak a nagykoncertek.

Az idei pikniket egy különleges nulladik nappal nyitják: az igazi nyáresti hangulatot megteremtő Group'n'Swing után a világhírű Kool & the Gang ad koncertet a T-Systems Nagyszínpadon, augusztus 3-án, csütörtökön. Pénteken fellép a brit acid jazz csapat, az Incognito, majd a soul, a blues és a jazz határterületein egyensúlyozó olasz énekes, Mario Biondi. A szombati nap kiemelt sztárja a Matt Bianco feat New Cool Collective és a Random Trip lesz. Felsorolni is nehéz, a három nap alatt mennyi jó zene lesz még terítéken: Kéknyúl & Jónás Vera, The Qualitons, Swing á la Django, Peet Project, Antal Gábor trió, Dj Bootsie Live Band, Sárik Péter trió és Berki Tamás, Brass On The Road, Palásti Máté duó, Opportunity, Sweet Delight duó, Acustic Cuts. Fábián Juli a kezdetektől a Jazzpiknik egyik legfontosabb visszatérője, „arca” és lelkes látogatója, baráti kapcsolatot ápol a szervezőkkel. Zoohackerrel közösen rakták össze a Jazzpiknik himnuszát, a fülbemászó dal júliustól hallható a rádiókban.

A nagyszínpadon a koncertek közben a Homola Borterasz DJ a szőlőben programsorozatának rezidens DJ-i állnak a bakeliteknél: Cyborg Templar és Infragandhi. A Sáfránkert Vendéglő előtt, a falu főutcáján jazz formációk szórakoztatják a járókelőket, a Pezsgő Teraszon pedig a mediterrán jazz életérzés is helyet kap. És persze marad a vidéki hangulat, a legjobb Balatonfüred-Csopaki borok, díszletnek pedig a Balaton közelsége, a szőlősorok, a kis utcácskák és a fehérre meszelt, Balaton-felvidéki házak.

A Jazzpiknik házigazdája a Homola Pincészet és a Sáfránkert Vendéglő, de a piknik nem piknik további hozzávalók nélkül! Idén is meghívják a korábbi évekről is ismerős kedvenc vendéglátóhelyeiket a környékről és Budapestről is.  A környékről itt lesz a Baricska Csárda, a Tekeresvölgyi Sajtműhely, Budapestről a Céltorony BBQ, a Babuska, a Meat&Sauce, a PolaPola, a Lakatos Műhely. A piknikhangulatot pedig piknikkosarak, behűtött borok, plédek teszik teljessé.  

Idén is lehet majd TukTukokkal közlekedni a helyszínek között, a kis motorok már a fesztivál védjegyévé váltak. Délutánonként interaktív gyerekprogramokkal várják a kicsiket! Mivel Paloznak nagyon kicsi, így szállásból is kevés van, a piknikre viszont egyre többen kíváncsiak, a szervezők a programok előtt és után piknikbuszokat indítanak Balatonfüred és Alsóörs-Balatonalmádi-Balatonkenese irányába, de Veszprémbe is könnyen el lehet jutni taxival. Bővebb információ: www.jazzpiknik.hu

Forrás: Vendég & Hotel


Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.