Kampány a magyar baromfihúsért

A víziszárnyas-ágazat, ezen belül a libatenyésztés – amely az Alföld középső és déli részén körülbelül tízezer ember megélhetését biztosítja – nemzetgazdasági érdek, a libamáj pedig Magyarország prémiumkategóriás terméke, amelyre büszkék vagyunk – fogalmazott Bognár Lajos helyettes államtitkár a VI. Libamáj fesztivál megnyitóján. A budapesti Erzsébet téren vasárnap estig kóstolhatók a legkülönfélébb libából készült ételek.

A libatartás évszázadok óta hozzátartozik a magyar vidék életéhez, ünnepi asztalunk díszeként a libapecsenye, a libamáj előkelő szerepet tölt be a magyar étkezési kultúrában. A 19. század közepétől egyre növekedett a libahízlalás jelentősége, és olyan alföldi mezővárosokban, mint Orosháza, Hódmezővásárhely, Makó, az exportcélú libahízlalás az egyik jelentős mezőgazdasági ágazattá növekedett. Az 1980-as évekre hazánk a világ legnagyobb libamáj-termelő országává lépett elő – mondta a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára.

Bognár Lajos a fesztivál megnyitóján fontosnak nevezte, hogy az ágazat visszanyerje korábbi jelentőségét, és ezáltal tovább növelje a vidék eltartó képességét. Ez a cél legbiztosabban a hazai fogyasztás és a kivitel együttes növekedésével érhető el – fogalmazott.

A helyettes államtitkár emlékeztetett: a gabona után a húsfélék jelentik a magyar mezőgazdaság legfontosabb kiviteli termékét. 2013-ban e kivitel 85%-át a sertés-és baromfihús adta, ezen belül pedig 46%-ról 52%-ra növekedett a baromfihús részaránya. Baromfihúst 2013-ban 60 országba exportáltunk, a teljes exportmennyiség 91%-a európai, 8%-a ázsiai piacra került. Baromfihúsból nettó exportőrök voltunk 2013-ban.

A kormány nagy erőkkel dolgozik újabb, még kihasználatlan piacok megszerzésén – hangoztatta Bognár Lajos. Mint mondta, számos harmadik országbeli ellenőrzőbizottság végzett sikeres auditot Magyarországon 2013-ban. Ennek köszönhetően több jelentős piaccal rendelkező távol-keleti ország mellett Egyiptomba is megindulhat a baromfitermékek kivitele. 2014-ben a Kínába irányuló export elől is elhárult az adminisztrációs akadály. Az ágazat hosszú távú, biztonságos növekedése azonban csak a hazai kereslet növelésével együtt garantált. A magyar kormány a kis és közepes vállalkozások támogatásával, a nagy hozzáadott értékkel bíró, hagyományos magyar termékek védelmével működik közre abban, hogy a kiváló minőségű, biztonságos, fenntartható és etikus gazdálkodással előállított magyar élelmiszerek megtalálják az utat a magyar családok asztalára. E cél elérésében kiemelkedő szerepe van az immár hatodik alkalommal megrendezett Libamáj fesztiválnak.

Elindult a kampány a baromfihúsért

A Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága a Budapesten megrendezett Libamájfesztiválon indította útjára a magyar baromfihúst népszerűsítő kampányát. Az akció célja, hogy tovább erősítse a fogyasztók bizalmát a magyar termékek iránt, valamint bemutassa a baromfitermékek hangsúlyos szerepét a modern gasztronómiában.

A vidékfejlesztési stratégia kiemelten fontos része a „Fogyasztói szemléletformálás program”, amely több társadalmi és gazdasági célt ötvöz, főként a magyar élelmiszerek fogyasztásának növelése érdekében.

A Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága által létrehozott baromfihús-kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a baromfihús, modern táplálkozásban betöltött szerepére, valamint a belföldi húskészítmények előnyeire.

Az elmúlt évek gasztronómiai fordulatai a zsírban szegény, fehérjében gazdag, egészséges élelmiszereket részesítik előnyben. Ez a folyamat a fogyasztói attitűdök átalakulását eredményezte: egyre többen kezdenek odafigyelni az egészséges táplálkozásra, így folyamatosan nő a baromfihús népszerűsége is.

Baromfihúsból a háztartások közel 5 százalékkal vásároltak többet 2013-ban. A szegmens mennyiségben 4,7 százalékkal nőtt 2013-ban az azt megelőző évhez képest. 2013-ban 2,8 százalékkal több háztartás vásárolta a szegmenst. A vásárlási gyakoriság 1,3 százalékkal volt magasabb, a tranzakcióméret pedig 0,6 százalékkal haladta meg az előző éves szintet.

Lipcsey György Imre az AMC vezérigazgató-helyettese a kampány megnyitóján elmondta, hogy a legújabb kutatások szerint a magyar fogyasztók egyre tájékozottabbak a táplálkozást illetően és nyitottak a hazai termékek preferálására. Hozzátette, hogy rendkívül fontos kommunikációval támogatni ezt a folyamatot, hiszen a tudatos vásárlók arányának növekedésével komoly előrelépés érhető el a lakosság egészséges életvitelének támogatásában.

Az AMC vezetője hozzátette, a Libamájfesztivál kitűnő lehetőség, hogy az AMC itt indítsa útjára a magyar baromfihúst népszerűsítő kampányát, hiszen itt egyetlen helyszínen találkozik a termelő, a feldolgozó és a fogyasztó.

A kampánymegnyitón a résztvevők arról is beszéltek, hogy részesítsük előnyben a Magyar Baromfi védjeggyel ellátott termékeket, hiszen ezek az áruk jóval kevesebbet utaznak, mint külföldi társaik, így megőrzik frissességüket, valamint minőségük is garantált. Arról nem is beszélve, hogy a hazai termékek vásárlásával hazai munkahelyeket óvunk és ökológiai lábnyomunkat is csökkentjük.

Miért jó a magyar baromfihús?

A magyar baromfi jelenleg az egyik legnépszerűbb húsfajta hazánkban, azt azonban kevesen tudják, hogy ásványi anyag tartalma is rendkívül magas. Zsírtartalmuk tág határok között változhat, így a zsírszegény csirkétől a zsírban gazdagabb liba- és kacsahúsok megfelelő összetételével jól kombinálhatók a dietikus és a hagyományos magyar konyhával is.

A baromfihúsoknak további nagy előnye, hogy kedvező jegyeiket konyhatechnikai elkészítésük - sütés, főzés, párolás - során is megtartják. Zsírtartalmuk elegendő ahhoz, hogy más zsírok és olajok hozzáadása nélkül, önmagukban süthetők legyenek - például grillcsirke -, de a kész hús zsír- és energiatartalma még mindig lényegesen alacsonyabb, mint a nem szárnyas húsoké. Ennek folytán az egészséges táplálkozásban is jelentős előnyük van.

Elkészítés szempontjából felbecsülhetetlen, hogy a zsírszövet döntő többségében a bőr alatt helyezkedik el, nem szövi át az izomrostokat, így könnyen eltávolítható, nem kell vele hosszú perceken keresztül bajlódni.

 

Forrás: Élelmiszer Online


Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.