KerTrend - kerthelyiség design verseny /2.

Ugyan a verseny nevezési határidejét meghosszabbítottuk, az eddig beérkezett pályázatokat szeretnénk már most bemutatni. A kerthelyiségeket kettesével tesszük közszemlére. Íme a második adag:

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Első kertünk a sárospataki Grill Gödör.

A Grill Gödör tulajdonosa bizony tudja mi kell a népnek: nemrégiben megnyitott hely nemcsak Sárospatakon, de még a környéken is egyedülállónak nevezhető. Leírni a helyet nem igazán lehet, hiszen minden egyes négyzetméteren van egy-egy csodálnivaló, melyekről a tulajdonos tudna is mesélni. Ilyen például a rézgyík, a bányakövek, a wc-k jelölése és az ott található burkolás, a Jimi Hendrix szék, a bejáratnál a cica és még folytathatnánk.

 

 

 

A soron következő kerthelyiség a kőszegi Tóth Pincészet terasza:

" Kevés olyan ház van ma Kőszegen, ahol ennyire nyomon követhetők az elmúlt évszázadok történései, mint a tóth házban.

A ház a századforduló táján épült kora eklektikus stílusban 1870-1880 körül. Eredetileg tőzsde épület és bankház funkciót töltött be (Elrejtett aranytömböket nem találtunk. Még. J ). Az akkoriban I. Ferenc József körút 8. szám alatti házat Rosenstingl Jakab bútorkereskedő vásárolta meg 1922. január 4-én. Tizenhat évvel később, 1938. január hatodikán azonban már családunk tulajdonába került a két kapualjas épület északi kétharmad része. A vételárat huszonnyolcezer aranypengőben állapították meg. Tóth Sándor fűszer, csemege és gyarmatáru kereskedő és felesége Rusznyák Margit az épületet előbb felújítatta, majd a földszinti részen – a mai Aranygyűszű Rövid- és Divatárubolt helyén – Fűszer és Csemegeboltot alakított ki.

A második világháború idején boltunk városellátóként működött, majd házunkat – és vele együtt természetesen az üzletet is – 1952-ben államosították. Később társbérletesítették a házat – egy család egy szoba jelszóval. Így történhetett meg, hogy saját házunkban mindössze két szobát utaltak ki családunknak. A kényszerbérlők egészen 1998-ig (!) élvezték vendégszeretetünket a földszinti részen, az államilag megállapított havi 871.- Ft bérleti díj fejében (nem négyzetméterenként értendő…) . A sors fura fintora, hogy a korábbi kényszerbérlők édesanyámék szülői házában kaptak új lakást… "

 


MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett  Somogy bora

Balatonlelléről érkezett Somogy bora 

Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is

Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is 

Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik

Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik 

Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek

Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek  

Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.
Ki lett az Év Gasztronómusa?

Ki lett az Év Gasztronómusa? 

Hack Barnabás nyerte el a címet a tavalyi évben végzett munkája alapján.
A Mátra legjobb kékfrankosai – borbemutató az MTA-n

A Mátra legjobb kékfrankosai – borbemutató az MTA-n 

Egyre több a szűretlen, derítetlen bor.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.