Kétmilliárdos marketingtendert írt ki az AMC

Gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljáráson keres vállalkozót belföldi fogyasztói kampányainak, illetve külföldi élelmiszerpromóciós-akcióinak tervezése és lebonyolítására az Agrármarketing Centrum (AMC) – írta az AMC-re hivatkozva a borászportál.hu. A kétmilliárd forintos marketingtenderre január 9-éig lehet jelentkezni.

A közbeszerzési hirdetmény 2011. december 31-én jelent meg az online uniós közbeszerzési értesítőben (TED), a részvételi jelentkezési határidő pedig már január 9-én lejár. Az eljárás egyetlen nyertesével két évre kötnek keretmegállapodást, a beszerzés becsült értéke nettó 750 millió forint, ami a teljesítés során még 180 százalékkal, azaz 1,35 milliárd forinttal emelkedhet – derül ki a szervezet közbeszerzési hirdetményéből. A feladat része a médiafelület vásárlása is.
Az AMC a gyorsított eljárást a marketingtender mintafeladatul szolgáló Kiváló Magyar Élelmiszer (KMÉ) védjegy kampányával indokolta, az ahhoz szükséges médiafoglalást ugyanis 2012. január 31-éig meg kell kezdeni, ami más, közbeszerzési eljárási határidőkkel már nem lenne tartható. A gyorsított eljárást az is indokolja, hogy a közbeszerzés engedélyeztetése (a VM és a fejlesztési tárca jóváhagyásával) és előkészítése több hónapot vett igénybe, a működésre és a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok pedig folyamatosan változnak – mondta a portálnak Simon Péter, az AMC igazgatója. A keretmegállapodás előnye pedig az lehet az igazgató szerint, hogy így gyorsabban tudnak majd reagálni egy-egy termékkel kapcsolatos problémákra, mint például volt a tavalyi, Németországból indult „uborkavész” is, ami visszavetette az uborkafogyasztást. (Egy-egy kampány megszervezésére közbeszerzést kellene kiírni, ami időigényes, például nyílt eljárásnál az ajánlattételi határidő 40 nap.) A 750 millió, plusz 1,35 milliárd forintos keretösszeget pedig azért kellett így meghatározni a tenderben, mivel még nem tudni, jövőre mennyit költhet majd erre a feladatra az AMC.
Az AMC 2012-ben alapfeladata ellátására egymilliárd forintot költhet, amit még kiegészít a tavalyi, több mint 200 millió forintos maradványösszeg. Az utóbbi a terven felüli bevételekből jött össze (nagy része a marketingszervezet által szervezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kiállítás bevételeiből származik).
A marketingtenderre jelentkező cégek közül kiválasztottakkal január 13-án kezdik el a tárgyalásokat. A nyertesnek várhatóan évente mintegy tíz, belföldi kampányt, illetve külföldi élelmiszer-promóciót kell szervezni, a szerződések átlagos értéke 30 millió forint. (forrás: Agromonitor)


A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.
Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.
Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme

Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme 

A kazincbarcikai Borsod Burger étterem másfél évnyi működés után bezárja kapuit.
Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék

Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék 

A fiatal pék célja, hogy friss péksüteményeivel segítse a helyi közösséget, különösen azokat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.
NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon

NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben a megelőző évhez viszonyítva összességében 2,6 százalékkal növekedett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.