Kihívást jelent majd a csontos borjúkaraj?

Egy ideig úgy tűnt, igen, de Pohner Ádám Lyon-ban, a Bocuse d'Or döntőn sikerrel megoldja.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Magyar Bocuse d'Or Akadémia a meghívottakat arról tájékoztatta január 14-én, a METRO Gasztro Akadémián, hogy a magyar csapat két hét múlva indul Lyon-ba, a világ legrangosabb szakácsversenyére, ahol Pohner Ádám képviseli Magyarországot.

A sajtótájékozatón ennek kapcsán Hamvas Zoltán elnök elmondta, soha ilyen jó helyzetben nem volt még a magyar csapat, a versenyre tökéletesen felkészültek, és csupán finom hangolások vannak hátra.

Pohner Ádám (25), a magyar csapat versenyző séfje hozzátette, hogy fiatal kora ellenére többéves Bocuse múlttal rendelkezik, hiszen 2015-ben már ott volt commis-ként Molnár Gábor oldalán Lyonban. Beszélt arról is, hogy bár a Bocuse d'Oron az az egyik legfontosabb alapszabály, hogy a legjobb alapanyagokból dolgozzanak, a legjobbak közé befért igen sok magyar alapanyag és technológia is. Megjelenik majd a versenyételben többek között a derelye, a tokaji ecet, a bikavér, a technológiák közül pedig kiemelten fontos a savanyítás. Felkészülését két norvég rangos tanácsadó segítette:, Ørjan Johannessen és Odd Ivar Solvold.

Kérdésünkre Ádám elmondta, a szükséges alapanyagok közül számára a csontos borjúkaraj jelentette a legnagyobb kihívást, azonban amikor azt a megoldást kezdte alkalmazni, hogy szedi le a húst karajról, és nem teszi hőfürdőbe, hanem "csak" süti - felülemelkedett és sikerrel túljutott ezen a problémán.

Segal Viktor, a magyar csapat most először ebben a pozícióban debütáló coach-a hangsúlyozta, hogy a magyar csapat emberileg is nagyon egyben van, nincsenek konfliktusok, és elárulta azt is, ő volt a felkészülés alatt nemcsak a szakmai mentor, hanem a DJ is, hiszen Lyon-ban a verseny pokoli hangzavarban lesz, ezért őrült hangos számokat kevert Ádámék munkája alá.

Csillag Richárd, a csapat commis-ja arról beszélt, mennyire felgyorsult és megváltozott az élete, amióta megkezdődött Ádámmal a közös felkészülésük a versenyre.

Végül a verseny két fő szponzora, a Hungexpo nevében Ganczer Gábor vezérigazgató és Horváth Imre, a sajtótájékoztatónak is helyet adó METRO vezérigazgatója is szót kapott. A Hungexpo egyébként az a helyszín, ahol a Bocuse d'Or tankonyha is helyet kapott, a METRO pedig immár hagyományosan a versenyre és a gyakorlásra biztosítja a szükséges alapanyagot..

A Bocuse d'Or sajtótájékoztatóján az a balatonszemesi Kistücsök étterem biztosította a cateringet, ahol Ádám is dolgozik a konyhán, ha éppen nem a versenyre készül éjjel-nappal, a pezsgőket a Törley hozta

 

 

 

Forrás: Bocuse d'Or

Forrás: Fotók: Fekete Antonio


A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett  Somogy bora

Balatonlelléről érkezett Somogy bora 

Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is

Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is 

Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik

Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik 

Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek

Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek  

Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.