Kistücsök forever

Idén novemberben ünnepli 30. születésnapját a balatonszemesi Kistücsök Étterem. Az évforduló kapcsán a Balaton déli partjának ikonikus vendégváróhelye, amelyet a kezdetektől Csapody Balázs vezet, különleges gasztronómiai programsorozatot állított össze a Stílusos Vidéki Éttermiséggel együttműködve. Céljuk az volt, hogy tematikusan bemutassák hazánk gasztronómiai- és borrégióit törzsvendégeiknek, barátaiknak, ismerőseiknek és a hozzájuk betérőknek.

A család szeretete, biztonsága és összetartó ereje, a nagymama konyhájának feledhetetlen ízei, klasszikus fogások felsorakoztatásával, hozzávaló szép borokkal a környék legjobb pincészeteiből, mellé ráérős, igazi bensőséges, családias beszélgetésekkel - ezek azok az alappilérek, amelyekre ráépült az az ünnepi programsorozat, amelynek egyik részeként, a sajtó november 22-re szóló meghívásakor Balatonszemes felé vesszük az irányt, hogy a Csapody család szemesi birtokán, a tavalyi évben egy négycsillagos szálláshellyel kibővült Kistücsök-birodalomban eltöltsünk egy kellemes, valóban slow dining stílust hozó ebédidőt.

 

És ha már előbb érkezünk, mint a többi médiamunkás - hiszen közel egy órányi autózás után máris elérjük úti célunkat -, akkor Balázs fia, Csapody Bence vezetésével megnézzük a Kistücsök Food & Room**** hangulatos, elegáns, modern, letisztult stílusban berendezett, 19 szobával és két lakosztállyal rendelkező szálláshely részét, ahol a család legújabb büszkeségét, a mindig friss szezonális alapanyagra épülő koncepcióval működő, több fogásos menüket kínáló "Séfszobát" is megnyitották nyáron a vendégeik számára.

 

Ezt követően asztalhoz ülünk a közben megérkező többi kollégával együtt, és neki látunk az elénk tálalt ebédsornak. Ezt azonban innentől kezdve nagyon nehéz szavakba önteni. Mert az az igazság, ezt inkább átélni és a Kistücsök konyhájáról kiérkező ételeket, akinek csak módja van rá, ráérősen élvezni kell. Akár családi környezetben vagy párban, barátok, ismerősök körében, de lehet akár úgy, hogy valaki errefelé utazva egymaga lefékez a Kistücsök parkolójában, és beesik ebéd- vagy vacsoraidőben a vendéglőbe, hiszen itt úgyis egy ismerős családhoz érkezik, nem tölti egymagában az étkezésre szánt időt.

 

Mondjuk, az első, elénk tálalt fogás hallatán először kissé megrémülök. Ugyanis mindent lehet rólam állítani (szeretek enni, és egyáltalán nem vagyok válogatós), de a ponty valahogy nem tartozik a nagy kedvenceim közé. Ezért félve vizslatom az elém kerülő, házi ropogós rozscipón elterülő halkrémet, tetején kaporral, selymes tejfölös ízzel a krémben keveredve, benne még valami kukoricára emlékeztető dologgal. Kóstolva kiderül, ez a ponty nem az a ponty, ami emlékezetemben él, hanem olajos nyurgapontynak hívják, és tényleg isteni alapanyag.

Az a baj, magyarázza Balázs, hogy legtöbben a rosszult kezelt, algás vízben tartott pontyot kóstolták, pedig vannak pontyokat rejtő halastavak - például ahonnét ők beszerzik a halat, a közelükben lévő Balatoni Halgazdálkodási Zrt -től -, ahol úgy tartják a kopoltyúsokat, ahogy kell: tiszta vízben, egészséges körülmények között. "Innen jön hozzánk a harcsa is, és remélhetőleg nemsokára fogast is vehetünk tőlük", teszi hozzá.

Szász húsleves, azaz egy tárkonyos, ízekben és alapanyagokban bőséges, tartalmas, ősi erdélyi receptúra alapján készült leves érkezik másodikként Jahni László konyhájáról elénk.

És itt most álljunk meg egy pillanatra. Ugyanis aki Csapody Balázs Kistücsök helyét ismeri és szereti, az Jahni László séf tudásával is pontosan tisztában van, hiszen 1992-ben történt nyitásuk első percétől kezdve ő vezeti töretlen lelkesedéssel és hihetetlen szakmai tudással a konyhai munkát. És ez azért, valljuk be, ritka és páratlan eset a hazai gasztronómia történetében.

Balázsék Erdélyből származó nagymamájának csomborban gazdag töltött káposztája következik az ételsorban, de milyen töltött káposzta! Nem az a zsírban tocsogó, nehéz étel, ami sok helyütt gyakori, és napokig olyan érzést hoz, mintha az ember felfalta volna farkasként a nagymamát a Piroska-mesében, hanem egy habkönnyű, ízeiben tökéletesen harmónizáló, könnyen emészthető, mégis finoman laktató főfogásról van szó. Nem csoda, hogy a Kistücsök fogásai közül ez a vendégek egyik nagy kedvence, soha nem kerülhet le az étlapról, nyilván akkor lázadás törne ki törzsvendégeik körében.

"A káposzta a csicsókás siófoki illetőségű Fodor Lajostól van, a fogásokhoz kínált kenyér a hál'istennek a közeli Szóládra költözött Horváth Péter kemencéjében sül, az ételhez pedig Kistücsök Fehéret (a közeli Kislaki Bormanufaktúrából, Légli Gézától valót) ajánlanék", mondja Balázs, és milyen jól tesszük, hogy megfogadjuk a tanácsát.

A töltött káposzta utolsó falatig való eltüntetése után összenézünk kolléganőmmel, és ugyanazt gondoljuk kimondatlanul: egy falattal se többet, annyi finomat ettünk, elég ez mára. Igen ám, de akkor még nem szembesülünk azzal, hogy helyi angus marhából készült (a szintén a közeli Balatonfenyvesen található, Terra Pannóna angus marha-telepről érkező) vadasmarha kerül elénk, egy tökéletesen elkészített mártás kíséretében.

Így hát hiába ettünk előtte nem keveset, máris azt számolgatjuk, mikor térünk ide be legközelebb, és rendeljük ki magunknak megint ennek a vadasnak a folytatását. A hús mellé érkező burgonyafánkokat pedig tényleg nem lehet szavakba önteni, mert egyrészt elolvadnak rögvest a szájban, mikor az ember villára hányja és bekapja, másrészt bizonyosak vagyunk abban, nemigen készíti el senki más úgy ezt a húsfélét szerényen kísérő tészta alapú fogást, ahogy Jahni László és csapata a Kistücsök konyháján.

 

Végül a kávé mellé, az ebéd méltó lezárásaként a vendégek egyik kedvenc desszertjét, üvegpohárba tálalt kávékrémet tesznek elénk, megkoronázva ezzel ebédidőt, teljessé téve a Kistücsök-érzést.

A Kistücsök most ünnepli 30. születésnapját Csapody Balázs és családja vezetésével, és mi csak egyet kívánhatunk: még sokáig, sok-sok 30 évig tartsa meg a jóisten ezt a tökéletes harmóniában élő, és a vendéglátás legmagasabb fokára eljutó (nem véletlenül jutalmazta a ház konyháját Bib Gourmand elismeréssel épp a napokban a topgasztronómia csúcsaként ismert Michelin-kalauz) vendégvárást. Hiszen annyi bizonytalan tényező van most az életünkben, annyi váratlan és előre ki nem számítható helyzet, legalább ez maradjon biztos pontként, amiről tudja az ember, bármi történhet, de ha valaki Balatonszemesen betér a Kistücsökbe, ott mindig finom étel-ital várja, családias légkörben ehet, ihat, nem érheti csalódás.

Egy igazán stílusos hétvége, a Kistücsökben ünnepelve

A 30 éves étterem a minőségi vidéki éttermeket összefogó Stílusos Vidéki Éttermiséggel közösen ünnepelte születésnapját november 18 - 20. között, tematikusan mutatva be hazánk gasztronómiai és borrégióit. A SVÉT meghívott tagjai között szerepelt az Erhard Étterem (Sopron), a Rosinante Fogadó (Szigetmonostor), a Nomád (Noszvaj), a Páskom Cottage (Lajoskomárom) és az Anyukám mondta (Encs), a meghívott séfek egy-egy fogással mutatták be konyhájukat.

A hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető menüsor pedig a következő volt:

  • Amuse: Kovászos lángos, szarvasgomba (Erhardt Étterem és Panzió)
  • Előétel I.: Füstölt pisztráng céklákkal (Rosinante Fogadó)
  • Előétel II.: Libatepertő, csicsókás vaj, birs, füstölt libamell, kalács (Nomád Hotel & Glamping)
  • Meleg előétel I.: Korhely harcsa (Kistücsök Food&Room****)
  • Meleg előétel II.: Zeller, vargánya, alma (Páskom Cottage)
  • Főétel I.: Toszkán pacal (Anyukám mondta)
  • Főétel II.: Kakas, paszternák, lencse (Páskom Cottage)
  • Főétel III.: Szarvasgerinc, “gombák”, fekete szezám, zeller “torta” (Erhardt Étterem és Panzió)
  • Desszert I.: Mézes krémes, házi tejföl-túró-méz hab, homoktövises sütőtök (Kistücsök Food&Room****)
  • Desszert II.: Birs-sajt (Kistücsök Food&Room****)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt

Nappal hagyományos, éjjel automata - jön az első, távfelügyelt kisbolt 

Tervek szerint már idén nyáron működnek az első távfelügyelt boltok Magyarországon.
Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.