Kizavarták az étteremből a csókolózó leszbikus párt

Egy meglehetősen gyakorlatias kérdés merült fel az amerikai Phoenix város Sheraton Hoteljének éttermében a napokban. Az egyik, félig elkerített asztalnál ugyanis két nő ült, egyikük a másik nyaka köré fonta karját, a másik az első derekát fogta, majd megcsókolták egymást. Az egyik szomszédos asztalnál férfitársaság ült, ők szóltak a pincérnek, hogy ezt nem szeretnék nézni. Az étterem vezetője pedig ebben a helyzetben úgy döntött, hogy megkéri a két nőt, hogy távozzanak. Persze jelenet és vita lett a dologból.

Kenyata White és Aeimee Diaz mindketten 38 évesek, és pont ebben a bizonyos étteremben volt az első randijuk. Ennek az évfordulóját tértek vissza megünnepelni. A romantikus este hangulatának átadva magukat olyat tettek, ami egy heteroszexuális pár esetében valószínűleg nem keltett volna különösebb feltűnést: összefogódzkodtak és megcsókolták egymást. A videón White és Diaz meg is mutatják, hogy pontosan mit csináltak asztaluk mögött.
Ezután odajött az üzletvezető, és megkérte őket, hogy távozzanak, mert zavarják a többi vendéget. Először vita lett a dologból, aminek során az egyik hölgy elsírta magát, nyilván nagyon megalázónak érezte a helyzetet. Állítólag az üzletvezető ekkor kicsit megenyhült, és felajánlotta nekik, hogy térjenek vissza máskor, és akkor jár majd nekik kárpótlásul egy-egy ingyenes ital. White és Diaz persze ezt nem fogadták el, hanem szépen hazatértek, és az atrocitásról beszámoltak a Facebookon. Az ügy hatalmas visszhangot kapott a felhasználóktól, és eljutott melegszervezetekig, visszajutott az étterem vezetőségéhez, és persze a média is felfigyelt rá.

Így végül pár nappal az eset után egy békítő találkozóra került sor, aminek végén a vendéglátósok nyilatkozatot adtak ki, amiben ez áll: éttermünk „elfogadja a másságot, és büszke támogatói vagyunk az LMBT (leszbikus-meleg-biszexuális-transznemű) közösségnek. Ezt az ügyet nagyon komolyan vesszük. Éttermünk mindenki számára nyitva áll, és őszintén sajnáljuk, hogy erre az incidensre sor kerülhetett.”

White nyilatkozata pedig azt tartalmazza, hogy se az éttermet nem akarták támadni, se az nem céljuk, hogy kirúgassák a dolgozót, aki kitessékelte őket. „Azt szeretnénk ezzel az egésszel elérni, hogy az emberek tanuljanak belőle. Szerintem nagyon sok ember van, aki ilyen szituációkba kerül, és nem tudja, hogyan kezelje őket.”


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.