Kocsma- és sörtérképet készítenek Bükön

Bük vendéglősei azon munkálkodnak, hogy megmozdítsák a turistákat, s az eligazodáshoz egy kocsma- és sörtérképpel igyekeznek segítséget adni - írja a Vas Népe.

A tapasztalatok szerint szaporodik azoknak a száma, akik az üdülésük idején is főzőcskéznek, ahelyett, hogy ezt az időt a teljes pihenésre fordítanák. Ennek jeleit a büki vendéglősök is tapasztalták, s úgy gondolták, egymással együttműködve megpróbálják visszacsalogatni az éttermekbe a magyar vendégeket is. Ingyen sört adnak azoknak a turistáknak, akik messziről jönnek, és kerékpárral érkeznek. A sörlelőhelyekről 10 ezer példányban térkép is készül, így mindenki előre megtervezheti egy-egy túra útvonalát is. A térképtől azt várják a vállalkozók, hogy ezzel képesek lesznek rávenni az egyre szűkösebb pénztárcával rendelkező vendégeket arra, hogy megismerjék, és gyakrabban látogassák a fürdőváros vendéglőit. A térkép azokat a nívósabb helyeket mutatja be, amelyeket érdemes egy 4-5 napos tartózkodás alatt felkeresnie a turistának. Azok közül, akik több napot töltenek el a büki szálláshelyeken - apartmanokban, panziókban, szállodákban -, sokan éreznek késztetést arra, hogy kerékpárral bebarangolják a környéket. A helyi vállalkozók által finanszírozott kiadvány ehhez is segítséget nyújt, azt remélik: ha sikerül megmozdítani a vendégeket, akkor azok többet is költenek a városban. A térkép fontos lehet abból a szempontból is, hogy gyakran még a visszatérő vendégek sem ismerik igazán a büki vendéglői kínálatot, ez pedig ráirányíthatja a figyelmet azokra is, amelyek eddig kiestek a látókörükből. Amennyiben a büki kocsma- és sörtérkép sikeresnek bizonyul, a borbarátokra gondolva talán megfontolandó lehet egy csepregi bortérkép megjelentetése is.

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
A világ tíz legjobb kávézója

A világ tíz legjobb kávézója 

Egy ausztráliai kávézó került a dobogó tetejére. Az olaszok labdába sem rúgnak.
Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre

Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre 

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.