Koleszterincsökkentő gyógyszer a hamburger mellé?

Brit kardiológusok szerint a gyorséttermekben engedélyezni kellene, hogy koleszterincsökkentő gyógyszerrel együtt árulják a hamburgert és a sült krumplit. A hazai fiatalok szerint nem egészségtelenek az Amerikában csak szemétkajának nevezett falatok - olvastuk a Somogy Televízió honlapján.

A kamaszoknak könnyed délutáni program a hamburgerezés, azt a menüt választják, amit a pénztárcájuk enged. Nem fontos nekik az összetétel, a buci vagy a sajt minősége, csupán a hús és a saláta közé került, oda nem illő "ínyencségre" allergiásak.

Amerikában több, mint fél évtizede már kiverte a biztosítékot az egyik piacvezető étteremlánc etikailag is megkérdőjelezhető magatartása, melyről a Super Size Me című, Oscar díjra is jelölt dokumentumfilm számol be. Ebből világosan kiderül, hogy ha csak sültkrumplit eszünk hamburgerrel, akkor súlyos egészségügyi problémáink lehetnek. Azóta több ország törvényben is szabályozza ezen egységek működését.

Hazánkban például a nagyobb étteremláncoknak kötelező feltüntetni, hogy milyen nyersanyagból, mennyi kerül az adott ételbe, s a különféle irányadó mutatóknak is bőven jut hely a csomagoláson. A kisebb hamburgeresek is betartják az előírásokat, csak ők nem írják rá a tálcára ezen információkat.

Peter Weissberg, a British Heart Fundation orvosigazgatója hangsúlyozta, hogy az engedélyre váró koleszterincsökkentő nem mágikus hatású. Az egészségtelen étkezés a koleszterinszint növekedése mellett magas vérnyomást és elhízást is okozhat, és ezek szintén a szívbetegségek, a 2-es típusú cukorbetegség és az agyvérzés veszélyes rizikófaktorai közé tartoznak.

Fontos tehát a változatos étkezés, s akkor talán nem lesz szükség a hamburger mellé kínált koleszterincsökkentő pirulára. (www.somogytv.hu)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.