Közétkeztetési Szakácsverseny - Megvannak a döntősök!

Lezárult a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 elődöntő szakasza és kiderült, melyik 12 közétkeztető csapat jutott tovább a döntőbe. Az október 12-én és 13-án, valamint november 9-én és 10-én tartott eldöntőkön 39 csapat állt a konyhapultok mögé. Közülük a legjobb 12 vehet részt a döntőben, ami 2020. február 6-án, a Sirha kiállításon lesz.

A KÖSZ 2019-2020 verseny a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közös szervezésű szakmai eseménye. A megmérettetés témája ezúttal a „nyári ételek a hagyomány és a megújulás jegyében” volt.

A verseny célja többek között a hagyományos ízek, ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, valamint az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetése.

A háromfordulós – selejtezőből, elődöntőkből és döntőből álló – versenyre 3+1 fős csapatok (1-1 irányító, szakács, segítő és tartalékos) nevezhettek, a csapattagok között legalább egy 35 év alatti közreműködővel. A versenyzőknek 3 fogásos, a közétkeztetésben is elkészíthető, felnőtteknek szánt menüt kellett megtervezniük, amely előételből vagy levesből, főételből és desszertből áll.

A menüsorok egyik kötelező eleme a friss alapanyagokból készült lecsó (zsiradék, hagyma, paprika, paradicsom), míg az előírt alapanyagok között, a méz mellett, a hazai nyári, friss idényzöldségek és idénygyümölcsök közül kellett felhasználni legalább kettőt. Újdonság, hogy nem csak kötelezően felhasználandó, hanem tiltott alapanyagokat is meghatároztak a szervezők. E körben az édesítőszerek, az ízfokozók, az élelmiszer színezékek, valamint az ezek valamelyikét hozzáadott formában tartalmazó összetett alapanyagok szerepeltek. Az ételsor elkészítéséhez az összes felhasznált alapanyag nettó beszerzési értéke nem haladhatta meg az egy étkezőre jutó nettó 550 Ft‐ot.


Az elődöntőbe összesen 39 csapat jutott be az ország minden szegletéből. Többek között budapesti, győri, hódmezővásárhelyi, kaposvári, nagykanizsai, pécsi és rácalmási szakácsok mérték össze tudásukat. A november 10-én lezárult elődöntő szakasz alapján a legjobb 12 páros vehet részt a döntőben, ha addig legalább 50 adagban a zsűri előtt megfőzik és kitálalják versenymenüjüket. A döntővel párhuzamosan a szervezők a közétkeztetők részére immár hagyományosan szakmai konferenciát tartanak 2020. február 6-án a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és Horeca kiállításon.A versenyről további információk olvashatóak ezen a linken: https://portal.nebih.gov.hu/hu/kozetkeztetesi-szakacsverseny

  1. Hungast Bakony Gaszt, Veszprém
  2. Hungast Pécs, Pécs
  3. Melódin Róbert, Budapest XIII.
  4. Hungast Budapest, Budapest
  5. Melódin K&H, Budapest IX.
  6. RC Team, Budapest XXII.
  7. Deutsche Schule, Budapest
  8. Prizma 44, Békéscsaba
  9. Eurest Győr, Győr
  10. Eurest Rácalmás, Rácalmás
  11. Eurest Szeged, Szeged
  12. Zrínyi harcosai, Kaposvár

Tartalék csapatok:

  • GasztVitál Miskolc, Miskolc
  • Szalki csapat, Szalkszentmárton

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.