Leégett a fenyvesi Paprika csárda

(MTI) - Feltehetően az épület mellett égetett hulladéktól gyulladt ki a balatonfenyvesi Paprika csárda kedd délután; a 400 négyzetméter alapterületű épület nádfedeles tetőszerkezete teljes terjedelemben leégett, egy ember megsérült - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Gaál Attila tájékoztatása szerint a tűzoltókat 16 óra után riasztották. Marcali, siófoki és
balatonboglári tűzoltók öt szerkocsival érkeztek a helyszínre, az oltásban csaknem harmincan vettek részt. A tűzoltók két gázpalackot hoztak ki az épületből és 17 óra előtt körülhatárolták a tüzet.
A kora esti órákban már az utómunkálatokat végzik - közölte a szóvivő.
Az oltás közben egy családtag, aki a tetőtérből dobálta ki az ott található tárgyakat, kiesett az ablakon és lábsérülést szenvedett - mondta Gaál Attila, hozzátéve, hogy a csárdában most készülődtek a szezonnyitásra.
A szóvivő a kár nagyságáról nem tudott felvilágosítást adni. Annyit mondott, hogy a tetőszerkezet teljesen megsemmisült, az alatta lévő helyiségek egyike kiégett, és számolni kell az oltás miatti vízkárral is.
Lombár Gábor, Balatonfenyves független polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy az
önkormányzat április elsejei hatállyal tűzgyújtási tilalmat rendelt el a településen, ezzel
egyidejűleg megkezdték a zöldhulladék elszállítását.
A csárdánál történt tűzesettel kapcsolatban azt közölte, hogy már felvették a kapcsolatot a
rendőrséggel és a polgárőrséggel, szervezik az épület éjszakai őrzését.

A Somogy televízió értesülései szerint az épület földszinti része menthető, viszont a Paprika Csárda tetőszerkezete teljesen leégett a tegnapi tűzben. A balatonfenyvesi étterem nádfedele kapott lángra, a tulajdonos fia az épület közelében száraz sövényt égetett, egy szikra pedig fölszállhatott a tetőre - mondta szerkesztőségüknek a csárda vezetője. A férfi egyedül kezdte oltani a tüzet, de maga is megsérült. Már megműtötték és jól van, tette hozzá az édesanyja, aki szerint szinte sokkos állapotban húzták ki fiát az égő épület alól. A férfinak szilánkosra tört a bokája, s a gerince is összecsúszott, egy csigolyája sérült. Lábát már megműtötték, pár napon belül terhelhető lesz, ahogy a gerince is hamar rendbe jön - bizakodik az édesanya, aki az étterem jövőjében is reménykedik. A csárdához odaérkező családtagok is oltottak, elzárták a gázt és lekapcsolták a villanyt az épületben, hogy nagyobb baj ne legyen. A kár mértékét még megjósolni sem tudja a tulajdonos, statikus méri majd föl az épületet. Annyi biztos, hogy a földszinti rész menthető, viszont a tetőszerkezet nem. (MTI, Somogy TV)


Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.
Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.
Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme

Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme 

A kazincbarcikai Borsod Burger étterem másfél évnyi működés után bezárja kapuit.
Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék

Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék 

A fiatal pék célja, hogy friss péksüteményeivel segítse a helyi közösséget, különösen azokat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.