Lendületben a Duna borrégió

A bajai Bányai Júlia Szakképző Iskolában elegáns körülmények között és komoly szakmai háttérrel rendezték meg a Duna borrégió 2014. évi borversenyét.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A bírálók országosan elismert szakemberek voltak több borvidékről, szőlészeti és borászati kutatóintézetekből, valamint a Corvinus Egyetem borászati tanszékéről. Hat bizottság értékelte a több mint 150 mintát. A borverseny rangját jelzi, hogy azon részt vett és köszöntőt mondott Tornai Tamás, a HNT elnöke. Ehhez kapcsolódó hír, hogy a szervezet a napokban kapta meg a Magyar Szőlő-bor Ágazat szakmaközi szervezeti elismerését, ami tulajdonképpen jogosítvány az EU-val történő egyeztetésekre, a nemzetközi képviseletre. Tornai hangsúlyozta, a Duna borrégió hazánk legnagyobb fejlődési ívet rajzoló térsége, ahol az ültetvények és a technológia modernizálásában, valamint a borok minőségében is forradalmi változás állt be a legutóbbi nyolc-tíz esztendőben. Ezt juttatja kifejezésre a 2007-es és a 2013-as Év bortermelője díj is.

Ezekhez a gondolatokhoz kapcsolódott a borverseny elnöke, Kállay Miklós professzor, a Magyar Bor Akadémia elnöke, aki aláhúzta, hogy hatalmas különbség érzékelhető egy sok évvel ezelőtti és a mai alföldi borverseny mezőnye között. A szaktárcát Sztanev Bertalan képviselte, a kutatóintézeteket Májer János, a NAIK Szőlészeti Borászati főigazgatója mellett Kozma Pál professzor, Hajdú Edit és Szabó Attila képviselték. Koch Csaba, a borrégió elnöke rámutatott, hogy a Duna borrégió a magyarországi szőlőterületek több mint 40 %-át, a bortermelés több mint 50 %-át foglalja magába. A régióból a két Év Bortermelője-díjazott, Frittmann János és Gálné Dignisz Éva mellett 30-40 borászat készít világszínvonalú borokat, melyet az elmúlt évek országos és nemzetközi borversenyein elért sikerek igazolnak.

A versenyen nagyaranyérmet nyert a kecskeméti Dimenzió Borászat 2012-es kadarkája és az imrehegyi Béla Borászat 2012-es olaszrizlingje. (Megjegyezzük, ez a tétel a portálunk által szervezett borrégiós, hungarikum fajtákra fókuszáló versenyen is hasonló sikert ért el – jelezvén a Béla Borászat erejét.). A legeredményesebb termelő ezúttal is a borotai Koch Borászat lett 8 arany- és 5 ezüstéremmel. 

Forrás: Elitbor


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy steakétteremben

Séfváltás egy steakétteremben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.