Idén tavasszal a Városháza Parkban az eddiginél még nagyobb területen várja a látogatókat az Budapesti Pálinkafesztivál. A rendezvényen több mint huszonöt kiállító, pálinka főzde és kereskedő kínálja finomságát. De lesznek házi sajtok, finom borok és pezsgők, és nem marad el a kolbászház sem! A megszokott és új ízeken túl a fesztiválon fellelhető majd az egészen eredeti és merész kezdeményezésként megjelenő pálinkakoktél is, amelyet a szervezők többek között azoknak ajánlanak, akik nyitottak az újdonságokra.
Húsz pálinkafőzde csaknem négyszáz párlatát mutatja be az V. Budapesti Pálinkafesztiválon.
A fesztivál kulturális programjában több külföldi zenekar is szerepel, így a francia, immár visszatérő vendégnek számító Palinka, amely az általuk imádott hungaricumról kapta a nevét, és akik ötvözve a jazz-t a swinget, a cigánymuzsikát, igazi pálinkás fesztiválzenét játszanak. De itt lesz az olasz La Tresca, melynek zenéje minden nap üde színfolt lesz a fesztiválon!
Ma nyílik a Budapesti Pálinkafesztivál
Idén már ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Városháza Parkban a Budapesti Pálinkafesztivál. A látogatók több mint háromszáz féle párlat közül találhatják meg a számukra legfinomabb főzetet, és az újdonságként debütáló pálinkakoktélokat. A különleges ízekhez exkluzív program dukál, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan színes és színvonalas fellépők muzsikája garantál a május 6-9. közötti rendezvényen.
Nyitva az Alelí - ez most a pesti belváros egyik legjobb olasz étterme
Az Alelí egy mediterrán vidékeken őshonos dísznövény - ezt a nevet adta a spanyol éttermének három Michelin-csillagot szerzett sztárséf, Dani García, aki Budapesten nyitotta meg brandjének legújabb egységét.
Az idei év legjobb pezsgőjét kóstolhatjuk a főváros tetején
Komplex élmények és különleges koktélok is várnak a Hilton Budapest tetején található White Raven skybarban.
Megint egy skybar-nyitás: ezúttal a pesti oldalon
Átadták a skybart a WING fejlesztésű ibis&TRIBE Budapest Stadium Hotelben, teljes szolgáltatáspalettájával várja látogatóit a Libertyben lévő szálloda-duo.
Vendéglátósok éves közgyűlése a Gundelben
Május 15-én a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) vezetősége és tagsága a Gundel étteremben tartotta éves közgyűlését.
Dél-amerikai "füst" a budai vár lábánál - megnyílt az UMO
A hely koncepciója a négy alapelem, a tűz, a víz, a föld, és a levegő köré rendeződött, ahol a vendég minden érzékszervére egyszerre hatnak a multikulturális gasztronómiai élmények.
Hogyan és mennyit grilleznek nyáron a magyarok?
Azokat, akik sütögetni szoktak leginkább az ételek ízvilága, a jó idő, a társaság és a tűz hangulata csábítja a grillezésre.
Különleges helyszín nyílik a Duna part egyik legszebb szakaszán
Művészet, kultúra és kikapcsolódás városlakóknak.
Leállt a termelés a világ leghíresebb csípős szósz gyártójánál
A rajongók állítólag rohamosan felvásárolják a még piacon lévő készleteket.
BUD Wine: kiválasztották a Budapest Airport borait
A BUD Wine címért öt kategóriában mérettettek meg a borászatok.
Igazi borkülönlegesség volt a kínai elnök búcsúajándéka
Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-pinget egy 1949-es évjáratú Tokaji Aszúval ajándékozta meg.
Interjú
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
Interjú a Klasszis TopDesign 2023 verseny egyik díjazottjával.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal
Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.