Magyar bor promóció Osloban

Borbemutatót szervezett a Nemzeti Külgazdasági Hivatal az oslói magyar nagykövetségen április közepén, a rendezvény különlegességét az adta, hogy ennyi borászat személyes részvételével még nem volt példa professzionális közönségnek szervezett bemutatkozásra - írja a Borászportál.

A programon 15 kiállító, 29 termelő borait mutatta be. A kizárólag szakmai körökből érkezett meghívottak (importőrök, éttermi sommelier-k, újságírók, az állami monopólium beszerzői) két tematikus mesterkurzuson ismerkedhettek meg a tokaji borvidék hagyományaival és új stílusú boraival, illetve egyedi termőterületeinkkel és magyar szőlőfajtákkal. A mesterkurzusok követően egy kötetlenebb sétáló kóstoló keretében ismerkedhetett a 80 fős közönség magyar borokkal és borászokkal.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal tevékenységét „stratégiai megfontolásokból" kevés, de a magyar borok szempontjából fontos piacra összpontosítja, így szerepel a kiemelt célterületek között a skandináv piac is. Mint írják, a norvég piac kicsi, de a fogyasztók kiemelkedő vásárlóereje és a hagyományos óvilági borok iránti preferenciája jó üzleti lehetőségeket teremthet a magyar termelők számára. A kiskereskedelmet kézben tartó állami monopólium (Vinmonopolet) elsősorban a fogyasztói igényekre reagál, így a HITA reményei szerint megfelelő promóciós munkával elérhető, hogy magyar borokra is kiírjanak tendert, amire korábban csak elvétve akadt példa. (forrás: Piac&Profit)


Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.
Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől

Búcsú az ismert konyhai tárolóedényektől 

Immár hivatalosan is bejelentették: végleg eltűnik Magyarországról a Tupperware – az az amerikai cég, amelynek neve egybeforrt a konyhai műanyag tárolódobozokkal.
Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme

Lehúzza a rolót a borsodiak egyik kedvenc étterme 

A kazincbarcikai Borsod Burger étterem másfél évnyi működés után bezárja kapuit.
Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék

Briósokat készít rászorulóknak egy fiatal miskolci pék 

A fiatal pék célja, hogy friss péksüteményeivel segítse a helyi közösséget, különösen azokat, akik nehéz anyagi körülmények között élnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.