A hazai szőlő-bor ágazat fejlődése érdekében folyamatosan lehetőséget kívántak biztosítani a tehetséges feltörekvő pincészetek megjelenésének. Az Országos Borversenyen – mint a legrangosabb hazai tehetségkutató szakmai bírálaton – elért eredményeik számos borászatot indítottak el a hazai és a nemzetközi elismertség felé vezető úton – állapítja meg a HNT.
Aki nevez, a nemzetközi színvonalú minősítés keretében visszaigazolást kaphat arról, hogy a borai milyen mértékben felelnek meg a szakmai elvárásoknak. A szakmailag elismert, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező bírálók, az optimális versenyfeltételek, a szigorú éremhatárok és a teljes anonimitás révén a borok korrekt megítélésének minden feltétele adott. A világszínvonalú számítástechnikai háttér és az Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (O.I.V.) nemzetközi borversenyekre vonatkozó előírásainak való megfelelés garantálták, hogy a bírálók a borokra koncentráljanak, a nevezők hiteles minősítést kapnak, hiszen magányos „királycsinálók” helyett szakmai zsűri mond ítéletet. Aki ebből a kínálatban is kiemelkedik, az méltán dicsérheti borát – fogalmaz a HNT tájékoztatója.
A megújulás jegyében a csúcsminőség és a magyar borkínálat megjelenítése mellett a mindennapi borfogyasztást megalapozó, magas ár-érték arányú hazai borokra is fel kívánják hívni a fogyasztók figyelmét. Az 1000 forint alatti fehér és rozé, valamint az 1300 forint alatti árfekvésű borok külön díjazása révén a fogyasztókat a napi borkiválasztásnál is szeretnék hitelesen tájékoztatni, orientálni. A cél az, hogy kerülhessen tisztes magyar bor a hétköznapi asztalra is. Ebben a körben a nevezési díjat is csökkentették – tájékoztatott a HNT.
A nemzeti tanács szerint a borversenyekkel szemben gyakran megfogalmazott kritika abban áll, hogy a szakmai értékeket nem könnyű a piacokon is elismertetni. A globalizálódó világban e szakmai elvárás egyre inkább kiterjed a nemzetközi piacokon való megmérettetés igényével is. Előző borversenyük díjazott borait tavaly június 15-én a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (O.I.V.) székházában, Párizsban mutatták be a francia szakújságírók és gasztronómiai szakemberek körében. Idén Lengyelországban terveznek hasonló színvonalas bemutatkozást.
Idei akcióik kertében külön is keresik Magyarország legjobb öt Olasz rizlingjét és legjobb öt pezsgőjét. Külön figyelmet szentelnek e két terméknek és ezek hírverésének. Ezekben a kategóriákban a legmagasabb pontszámot elért tételeket - a versenyben elért pontszámuk megtartása mellett – ismét összevetik újra rangsorolják. Ismételten kísérletet tesznek a bírálók és bírálataik minősítésére is.
A XXXIII. Országos Borverseny hagyományosan a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szervezésében, a Vidékfejlesztési Minisztérium fővédnöksége alatt, a Magyar Bor Akadémiával és a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségével együttműködve rendezik meg. (forrás: Agromonitor)
Május 15-16-án országos borverseny
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) idén május 15-16-án a Zalai borvidéken rendezi meg Magyarország legnagyobb hagyománnyal rendelkező borversenyét, a XXXIII. Országos Borversenyt. A nemzeti borversenyen – miként a tradicionális bortermelő országokban szokásos – minden számottevő borászat elindul. A már hírnévvel rendelkező borászatok új termékeiket tesztelik vagy jelzik, hogy a megszerzett imázs töretlen – közölte a HNT.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.