Meggykóstolóval népszerűsítették a hazai kertészetet a Volton

A hazai, termelőktől vett idényzöldségek és idénygyümölcsök fogyasztásának fontosságára hívta fel a figyelmet az Agrármarketing Centrum (AMC) és a FruitVeB a VOLT fesztiválon.  

Az idén sokkal jobb a gyümölcstermés, mint az elmúlt két esztendőben - mondta Kelemen Péter, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója a VOLT fesztiválon. Az érdekképviselet az Agrármarketing Centrummal közös promóciója keretében meggykóstolót tartott a fesztivál látogatói számára, egyúttal arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy minél többen válasszák a piacokon és termelőktől vásárolt hazai idényzöldségeket és idénygyümölcsöket, hiszen a jelenlegi háborús helyzetben felértékelődik az, hogy Magyarország élelmiszergazdasága képes az önellátásra. A magyar gazdák tudása és szorgalma megadja nekünk az ellátásbiztonságot, amit mi azzal hálálhatunk meg, hogy a nyári szezonban is hazai termesztésű idénygyümölcsöket választunk - mondta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője.

Kelemen Péter beszámolt arról, hogy a meggy ágazat helyzetét nehezíti, hogy a Tiszántúlon, illetve a Duna-Tisza közén – ahol meggytermelésünk körülbelül 75 százaléka zajlik – a gazdák aszállyal küzdenek. A konzervmeggy esetében Magyarország rendelkezik a legjobb fajtákkal: mind méretüket, mind beltartalmukat illetően a világ legjobb fajtái.

Magyarország Európa meggybefőtt-termelésében meghatározó export-szereplő, az évi 60-65 millió üveges befőtt gyártásával mintegy 60 százalékos piaci részesedést ér el az európai piacon, azonban az egy főre jutó hazai meggyfogyasztás még mindig alacsony. Az őshonos gyümölcs minden fajtája gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és antioxidánsokban. Vasat, kálciumot, káliumot és magnéziumot is tartalmaz. Erősíti az immunrendszer és az idegek működését, segíti az emésztést és kiváló regeneráló hatással is rendelkezik. 

Kajszibarackból nagyon jó termés van, cseresznyéből túl vagyunk a szezon felén és jól halad a betakarítás, amelyet a Dunántúli csapadékos időjárás hátráltatott, keleten pedig az aszály. Őszibarackot szintén lehet kapni 1-2 hete a boltokban, illetve a szilvának is elérkezik hamarosan a szezonja - hívta fel a figyelmet Kelemen Péter. 

A paprikánál – annak ellenére, hogy a paradicsom mellett éves piaca van - mutatkozik némi szezonalitás. A legfontosabb magyar zöldség betakarítása szintén néhány héttel ezelőtt kezdődött el. Mára például Szentesen a termelők 55-60 tonna paprikát szállítanak napi szinten a szövetkezetbe. Görögdinnyéből – meleg időjárás miatt - a legkorábbi tételek már szintén elérhetők Dél-Baranyából, és fóliás termelésből.

Érdemes rendszeresen figyelni az idénykínálatot. Bár a növekvő energiaköltségek és a termelési költségek az ágazatot is érintik, így drágábbak tavalyhoz képest, a piacokon és a termelőknél friss, minőségi, változatos zöldségek és gyümölcsök érhetőek el ebben a szezonban, valamint az egészséges táplálkozáshoz is elengedhetetlenek - jegyezte meg Ondré Péter. 

 

Forrás: AMC


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.