A Blikk tudomása szerint alighanem Richard Nussen az egyetlen itt élő séf, aki csupa Michelin-csillagos étteremben szerezte tapasztalatait. „Dolgoztam Dél-Afrika és Portugália legjobb kétcsillagos éttermeiben, valamint Németországban, három Michelin-csillagos konyhában is" – mondta a főszakács.Bár a nagy nevű francia kritikusok – akik miatt séfek váltak sztárokká vagy követtek el öngyilkosságot – nálunk még nem osztogatják a csillagokat, Nussen reméli, hogy 2010-ben betérnek hozzájuk. „A kritikusok teljes inkognitóban érkeznek, általában 4-7 alkalommal ülnek be, és mindent pontoznak" – mondta. Nussel férfiasan bevallja, hogy eddig nem sokat hallott a magyar konyháról, mert annak nincs nagy híre, de a pörköltet már kóstolta, és ízlett is neki. „Az emberek a világon mindenhol szeretik a jó ízeket, így csak egy kicsit főzök másképp itt, mint mondjuk Afrikában. Fokvárosban három órát kell repülni egyetlen pohár tejfölért, rákból viszont nincs hiány. Magyarországra ennek az ellentéte igaz" – mesélte a főszakács.
Nussen vallja, hogy nem kell mindig kaviár, ő például az elegáns környezetben is az egyszerű ételeket szereti. „A krumplileves is tökéletes étel, csak jól kell elkészíteni" – mondta a főszakács. És hogy mi a kedvenc étele egy olyan német szakácsnak, akinek munkásságát Michelin-csillagok övezik? Kapaszkodjanak meg: egy szép szál kolbász, sok mustárral.
Megjött a csillagos séf
Csúcsgasztronómus érkezett hazánkba, aki nemcsak látogatóban főz nálunk, hanem állandóan az egyik dunántúli kastélyszálló konyhájában sürög-forog – írta a Blikk Sztárvilág.
Fedezzük fel újra a zöldségeket!
Napjainkban mind többen hagyják el a húst, és köteleződnek el a vegetáriánus vagy a vegán táplálkozás mellett, akár átmeneti jelleggel (pl. a veganuár alatt), akár véglegesen.
Jön a Nápolyi Pizzériák Éjszakája
A kezdeményezés idén még több pizzériával/étteremmel folytatódik - az ország számos pontján.
Tokaji borok sikerét hozta az idei borverseny
Tokaji borok bizonyultak a legjobbnak a 3. Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen, amelynek eredményeit szombaton hirdették ki a budapesti Corinthia Hotelben megtartott Winelovers 100 Nagykóstolón.
Így kapcsolódik össze az alkoholtrendek változása és a turizmus
A Spirit Tourism egy gyorsan fejlődő ágazat, ami lehetőséget kínál a helyi turizmus növekedésére, ezáltal munkahelyek teremtésére és a helyi gazdaságok fellendítésére.
Stratégiai partnerség egy rummal?
Bizony, a mai világban ez nagyon is megtörténhet. Hiszen az imént jelentették be, hogy a FLAVA Kitchen & More lett az Eminente rum márka első hazai képviselője.
Luxuscikk lett a körte
A legfeltűnőbb jelenség hosszú távon a terméspotenciál csökkenése.
Idén is megrendezik az egyik legkedveltebb őszi eseményt
A Mecseknádasdi Szőlő- és Bortermelők Egyesülete és a Pécs-Mecseki Borút Egyesület idén is megrendezi a Pécsi Borvidék egyik legkedveltebb őszi rendezvényét, a Mecseknádasdi Bor-Barangolót .
Világszínvonalú csokoládé készül Budapesten
Egyesével válogatott, tökéletes kakaóbabok Venezuela, Nicaragua, Tanzánia és Madagaszkár egzotikus termőterületeiről, ritka és egyedülálló ízvilág, high-tech, mégis manufakturális eljárások, és a mindezt megalapozó, sok évnyi kutatás.
Bezár a Várkert Bisztró
Nem a budai topvendéglátóegységről van szó, hanem a gyulai Várfürdőnél lévő bisztró zár be napokon belül.
Hamarosan Food Truck Show
A Vámház körúton ünnepelnek a mozgó éttermek.
Interjú
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket
Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén
A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.