Megmenekül az enyészettől a Caflisch

Haladnak a munkálatok a Király utcai, egykor szebb napokat látott Caflisch cukrászda helyén, miután - a korábbi Dantéból ismert - Horváth Tamás október elején kávézót nyit az épületben - íja a Pécsi Újság.

A két éve bezárt üzlet teljes felújításra szorul, a több millió forintból megszépülő helyiség kora szecessziós dizájnt kap, emellett rapid író-olvasó találkozókat, valamint kabarékat és bárzongoristák előadásait is hallgathatják majd a nívós kultúrára vágyó látogatók.

 

Horváth Tamás már régóta kereste a szép emlékű Dante Kávézó utódjának a helyét, noha a Király utcában a tervek szerint október elsején nyíló új szórakozóhely végül is nem az lesz.

- Korábban a Papnevelde utcában terveztem üzlethelyiséget nyitni, ám az sajnos nem valósulhatott meg, mert a megyei önkormányzat tulajdonában lévő múzeum restaurátorműhelye anyagi okok miatt nem költözött el - kezdte a sokak által csak Petőfiként ismert szakács és irodalmár.

Így került képbe a Holding tulajdonában lévő, üresen ásítozó Király utcai épület, amelynek bérleti díjáról sikerült megegyeznie a városi vagyonkezelő társasággal. Horváth a Széchenyi-terv keretén belül meghirdetett egyik üzletfejlesztési pályázaton indult el, amelynek eredményeképpen megkezdődhettek a helyiség felújítási munkálatai.

- Elég romos állapotban van az üzlet, az elmúlt két év alatt gyakorlatilag minden tönkrement, ki kellett dobni a teljes berendezést. Vizesek a falak, lerohadt a vakolat, rossz az elektromos rendszer, a fűtés, a bútoroknak és a Herendi kéváfőző burkolatnak is nyoma veszett.. A híres-nevezetes Zsolnay-kályha pedig szétfagyott, ráadásul a közepe lyukas, hiányzik egy része. A gyár szakemberei felajánlották, hogy újraöntik a csempéket, a kályhaszemeket, azonban a restaurálás óriási összegbe kerülne. Nem tudom, hogy mi lesz a sorsa, mert a Holding tulajdona, ilyen állapotban a helyiségben nem maradhat.

A megújuló térben egyébként a Caflisch fénykorát idéző, az elmúlt század húszas-harmincas éveire jellemző kora szecessziós berendezés fogadja majd a vendégeket, akik tehát teljesen más miliőben élvezhetik az eredeti receptek alapján készített süteményeket, mint a hetvenes-nyolcvanas években.

Az eredeti, nyolcvan évvel ezelőttről megmaradt Caflisch receptúrát alkalmazzák majd ugyanis a különféle sütemények, piték, torták elkészítéséhez, némileg kevesebb libazsírral. (Volt egy recept, amelynek 120 kiló libazsír volt az elnevezése.) Emellett csokoládék, különleges kávék is vonzzák majd az ínyenceket, akik hétvégenként bárzongoristák játéka mellett élvezhetik a gasztronómia nyújtotta örömöket.

A repertoárt kabarék színesítik, rapid, félórás író-olvasó találkozókat is rögtönöznek, de már jelentkeztek színészek és zenészek is, hogy különböző darabokat adnának elő a vendégek szórakoztatására. (forrás: Pécsi Újság)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.