Az üzlet közvetlenül egy másik új étterem, a Rocket mellett lesz. Jövő ősszel úgy tűnik, nagy dömping lesz a város központjában: már bejelentették, hogy ugyanitt nyit éttermet a japán Roka-lánc, a brit Canteen csoport pedig Canada Square Pavilion nevű éttermét tervezi ide. „A következő másfél évben új irodaházat nyit a közelben a KPMG, a Fitch Ratings és a State Street” – mondta Camille Waxer, a Canary Wharf Group igazgató helyettese, aki azt reméli, hogy a növekvő kínálat megtalálja majd a keresletét. Simon Bladgen, a Jamie’ Italian ügyvezető igazgatója pedig azt mondta: „A Canary Warf nagyszerű hely lesz. Nem találhattunk volna ennél jobb helyet London központjában az első éttermünk számára.” A Jamies’ Italian-láncnak jelenleg Oxfordban, Bath-ban és Kingston upon Thames-ban vannak egységei, és a tervek szerint jövőre Cambridge-ben, Brightonban és Cardiffban nyitnak újakat. (www.caterersearch.com)
Megnyitja első londoni éttermét Jamie Oliver
Jamie Oliver bejelentette, hogy 2009 őszén megnyitja első londoni Jamies’s Italian éttermét Londok központjában, a Canary Wharf-on.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Legjobbak közt a magyar speciality kávé
A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben
A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Fagylaltozók, strandbüfék a nyári ellenőrzések célkeresztjében
Országos ellenőrzés lesz a főszezonban bizonyos vendéglátóhelyeken.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.