Nem lesz több Főzelékfaló franchise

Szerződést bontott nyíregyházi partnerével a Főzelékfaló franchise hálózat. A név- és jogtulajdonos a kifizetetlen franchise díjak miatt kényszerült a kellemetlen lépésre.

„Képtelenség Magyarországon normális franchisehálózatot építeni – mondta munkatársunknak Bársony Ferenc, a Főzelékfaló lánc tulajdonosa. – Rá kellett ébrednem, hogy az együttműködés csak az előnyök élvezéséig tart, fizetni senki sem szeret az igénybevett szolgáltatásért.” Nem az első szerződésbontás ez a lánc történetében, pedig a vidéki viszonylatban megállapított franchise-díj nem nevezhető kitermelhetetlennek. A nyíregyházi partnerrel kötött ötéves szerződésből eddig másfél pörgött le, ez alatt az időszak alatt a szerződő fél egyetlen fillért sem utalt a jogdíjból át. Az eltelt időszakban áthelyezte telephelyét, de az új helyszín sem hozott változást. Bársony hiába próbálta tárgyalásos úton rendezni a helyzetet, végezetül nem maradt más számára, mint felbontani a partnere által egyoldalúan értelmezett szerződést. „Nem lesz több Főzelékfaló franchise, mostantól kizárólag saját üzemeltetésű éttermekkel leszek jelen a magyar vendéglátásban” – mondta Bársony, aki néhány hete nyitotta meg új a la carte éttermét az EuroCenter food-court-jén.

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.