Nem tett jót az aszály

(MTI) - Húsz-harminc százalékkal terem kevesebb szőlő az aszály miatt a szekszárdi borvidéken, ahol már egy-egy kései érésű fajta szüretelése is megkezdődött.

A történelmi borvidék borászai az MTI-nek arról számoltak be, hogy a korai fehér fajtákat és a rozéborok alapanyagait kivétel nélkül leszüretelték, és több helyen megkezdték a kadarka, a merlot, a kékfrankos, a zweigelt szedését is.
Bodri István, a szekszárdi hegyközség elnöke elmondta: átlagosan 30 százalékkal kisebb a szőlő létartalma; a prémiumszőlők esetében nincs szükség terméskorlátozásra. A kadarka minősége jó, más fajták azonban megsínylették a hőséget és a csapadékhiányt - tette hozzá.
Módos Ernő szekszárdi borász azt mondta: a szőlőnek már most magas - 21-22 fokos - a cukortartalma, egyes fajtáknál azonban drámaian alacsony savtartalmat mértek. Ez egyértelműen a csapadékhiány és a meleg időjárás következménye. Mint mondta, ez szubmediterrán, délies jellegű borokat eredményez, amelyeknek magas az alkoholtartalma, mély színűek, de elveszhet a szekszárdi borvidékre jellemző gyümölcsös ízük.
A borvidékhez tartozó bátaszéki hegyközség területén a kékfrankosnál nincs jelentős terméskiesés, más fajtákból - cabernet-ből és merlot-ból - azonban 20-30 százalékkal kevesebb terem - közölte Gelencsér Sándor hegybíró. Példaként említette, hogy az eddigi hektáronként 100-110 mázsás merlot-termés helyett a hozam most 80 mázsa körül alakul.
Az MTI által megkérdezett borászok az alacsonyabb termés miatt szőlő-áremelkedést várnak, a 2.500 hektáros borvidéken 630 hektáron termő kékfrankos kilogrammjáért - minőségtől függően - nettó 110-140 forintos árra számítanak a tavalyi 90-100 forint után.
Eközben az óborkészletek tovább csökkentek: 2010-ben 79 ezer hektoliter óbort tartottak nyilván, becslések szerint ez mostanra a felére csökkent.
Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára elmondta: az idei óbormennyiség összesítését most végzik, de a 2011-es 1,9 millió hektoliternél jelentősen kevesebb bor áll a pincékben.


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.