Nivegy-völgyi eredetvédett borok kóstolója mesterkurzussal

November utolsó szombatján a Balaton-felvidéki  Nivegy-völgy borait és borászait ismerhetik meg az érdeklődők a szentantalfai Dobosi Birtokközpontban. 

A Nivegy-völgy öt falva – Tagyon, Szentantalfa, Szentjakabfa, Óbudavár és Balatoncsicsó –, valamint a szomszédos Zánka borászközössége nem a versengésben, inkább az egységben hisz. Az összefogás a hétköznapjaikra is jellemző, a közös borbemutató pedig erősíti a közös vízió kialakítását.

„A rendezvény célja, hogy a Veszprémben és vonzáskörzetében élőknek is elérhetővé tegyük az itt tartott programokat. Sokan épp azért nem keresik fel a környezetükben megtartott, de az otthonuktól kicsit messzebb eső boros rendezvényeket, mert azokat tömegközlekedéssel megközelíteni körülményes, a borfogyasztás miatt az autót nem preferálják, szállást viszont mégsem foglalnak, hiszen nem laknak messze. A mesterkurzussal és gasztronómiai programokkal tarkított, de a borokat a középpontba helyező napra ezért Veszprémből ingyenes buszjáratot indítunk”, mondta Dobosi Győző, a Dobosi Birtokközpont vezetője.

 

A 2020 őszén a szőlőültetvények ölelésében megnyitott Dobosi Birtokközpont borfeldolgozó, borkóstoló helyiség, vendéglátóegység és szálláshely is egyben. A tulajdonosok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem szállodaként és nem étteremként üzemelnek, hanem egy olyan borászatként, ahol meg lehet szállni és ahol jókat lehet enni, de a lényeg mégiscsak a bor. 

Program

November 26.: 12.00 - 14.30: Nivegy-völgyi eredetvédett borok kóstolója mesterkurzussal + ebéd

15.00 - 18.00: Sétáló borkóstoló Nivegy-völgyi borokkal

18.30 - 20.30: Borvacsora Mesterkurzus, ahol a Nivegy-völgyi, olaszrizlingből készült, eredetvédett hegyborok és dűlőborok fognak nemzetközi viszonylatban megmérettetni. 5 helyi bort 5 nemzetközi példával fognak összehasonlítan, ebben a kitekintésben Dr Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus lesz segítségükre.A 10 boros kóstolóhoz egy kétfogásos gourmet ebéddel készülnek.  

A délutáni sétáló kóstolónkon vendégek a Nivegy-völgyi borok teljes spektrumát megismerhetik. Tagyon, Szentantalfa, Szentjakabfa, Óbudavár, Balatoncsicsó és Zánka tizenhárom borásza személyesen mutatja be a borait, így kóstolás közben beszélgetni is lehet velük.

A borok mellé helyi sajtkészítők ingyenes sajtkóstolóval is készülnek, így lehetőség lesz a helyben készült termékek kóstolására.

Az est zárásaként egy hamisítatlan Dobosi borvacsorával várják vendégeinket. A négy fogásos ételsort kifejezetten erre az alkalomra készíti Klaus Deutschmann, a Dobosi Birtokközpont séfje, aki korábban több Michelin csillagos étteremben is dolgozott, és a Balaton környéki gasztronómia egyik legfelkészültebb szakembere.

A Dobosi borsor a régió zászlóshajó fajtájára, az olaszrizlingre épül, ezekkel alkot a séf izgalmas ízkombinációkat. A borokat a házigazda borászat képviseletében Dobosi Győző mutatja be.  

A programra ingyenes autóbuszjárat indul Veszprémből Szentantalfára és vissza.

Az eseményen résztvevő borászatok: • Brazsil Cseppek Borház • Cseh Családi Pince • Dobosi Birtokközpont • Dombi Pince • Gergely Borház • Holló Pince • Horváth Pince • Kisspince Szentantalfán • Lídia Borház • Szabó és Fia Borpince • Tagyon Birtok • Tánczos Pince • Végh Pince

Forrás: kostolom / Turizmus Online


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.