OKÉS-ok voltak

A METRO Vevőakadémián került megrendezésre az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete rendezésében, az "O.K.É.S" Közétkeztetési Szakácsverseny. A verseny célja az volt, hogy az iparágban dolgozó séfek is megmutathassák tudásukat, valamint új gondolatokat adni a nehézségekkel küzdő közétkeztetésbe.

A verseny "selejtezője" a nevezési határidőig beérkező ételleírások és receptek értékelése volt, ezt követően alakult ki a nyolc párost felvonultató döntő mezőnye. A nevezőknek három fogásos menüt kellett elkészíteni, az iskolák, kórházak, önkiszolgáló éttermek konyháján dolgozó szakembereknek. A feladat olyan, az őszre jellemző nyersanyagokból álló ételsor elkészítése volt, ami a közétkeztetésben megvalósítható, nélkülözi a mesterséges adalékokat.  

A verseny neve tulajdonképpen egy mozaikszó, ami az Országos Közétkeztetési Szakácsverseny betűiből áll össze. A főszervezők egy fiatalos elnevezésre törekedtek, ami a szakma fiatalítását is jelzi. Ezt erősítve a jelentkező csapatokban kötelezővé tették egy 25 év alatti versenyző indulását is. Ha a közétkeztetés szó felmerül, elsőre szinte mindenkinek az iskolások jutnak az eszükbe. A fiatalos nyelvezetben ez a szó mindennapos, csakúgy, mint az étkezés. A mögöttes üzenetben egy mai modern, élettel teli közétkeztetés rejlik, amely megteremtését célul tűzte ki az Étrend egyesület.

A verseny döntőjében végül a Sodexo csapata, Váradi Károly és Kövecses Ádám végzett az első helyen. Győzelmük talán nem okozott meglepetést, hiszen felkészülésüket a tavalyi Bocuse d'Or magyarországi versenyének második helyezettje, Szabó László támogatta.



Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.