Első lépésként tavaly decemberben egy előadás keretében ismerhették meg az együttműködés lényegét a vendéglátóegységek tulajdonosai. A prezentációt a városvezetés részéről De Blasio Antonio, Pécs polgármesterének EKF-megbízottja tartotta Ruzsa Csabával, a Pécs2010 Menedzsmentközpont ügyvezető igazgatójával és Hegyi Zsuzsannával, a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketing igazgatójával.
Ezt követte az együttműködés első komoly, már a lakosságot is érintő mozzanata, amikor januárban, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program megnyitó ünnepsége alkalmával a vendéglátósok forralt bort osztottak a vendégeknek, cserébe kitelepülhettek a belvárosba, a város által biztosított pavilonokba és árulhatták saját portékájukat.
A vendéglátósokkal, a szakmai szervezetekkel történt egyeztetéseket követően, a kezdeményezés a megvalósítás fázisába érkezett. Az elmúlt napokban szerződéstervezetet kaptak az érintettek, melynek értelmében a menedzsmentközpont kommunikációs felületein népszerűsíti a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa év szellemiségéhez, programjaihoz kapcsolódó rendezvényeiket, ajánlják szolgáltatásaikat.
Ruzsa Csaba, De Blasio Antonio és Háber Tamás, a Magyar Vendéglátok Ipartestületének elnöke tartott sajtótájékoztatót a projektről kedden délelőtt az egyik pécsi vendéglőben. Mint kiderült: az előzetes becslések szerint legalább 30 helyi és további környékbeli étterem fog szerződést kötni.
Az eseményen megtudtuk: a jövőben a vendéglátás területén egy hosszú távú fejlődési folyamat elindításával a helyi, regionális termelőkre, beszállítókra jellemző alapanyagokra épülő környezettudatos gasztronómiai tevékenység térnyerésének előmozdítása is a célok a között szerepel.
Háber hangsúlyozta: hosszú és kemény munka lesz pécsieknek környékbeli alapanyagokból készülő ételeket adni, és sok mindenre van hozzá szükség. Egy olyan német vendéglátóst hozott fel példaként, aki tíz évet várt arra, hogy a környékbeli termelők bekopogjanak hozzá portékájukkal. Leszögezte: ahhoz, hogy több pécsi szokjon rá a nívós pécsi éttermekre, az árakon is dolgozniuk kell. Az éttermeknek ezen felül szűk, de hiteles, az évszaknak megfelelő friss étlapot kellene kialakítaniuk.
A PécsiStop kérdésére, hogy ha a helyi vendéglátókat és termelőket így támogatják, akkor van-e esély arra, hogy az EKF munkálatok miatt kártérítést kérő belvárosi kereskedők is számíthatnak-e a projektgazdák lojalitására, Ruzsa Csaba válaszolt. Mint mondta: ennek vannak lépcsői, több esetben már meg is történt a megegyezés. Hosszú távon meggyőződése szerint az EKF projektek segítik a kereskedők forgalmát. (Pécsi Stop)
Pécsi hasakba pécsi ételt
A Pécs2010 Vendéglátóhely Program Pécs MJV kezdeményezésére jött létre, melynek lényege, hogy a helyi és környékbeli vendéglátóipari egységek a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program részévé váljanak - írta a Pécsi Stop.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.