Rekordszámú kiállító a Szegedi Borfesztiválon

Az ország legnagyobb borászati seregszemléjének 1995 indulása óta a legtöbb, 160 borász várja idén a vendégeket a pénteken kezdődő Szegedi Borfesztiválon - tájékoztatta a programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.

Rácz Attila elmondta, a tíznapos fesztiválon a látogatók szinte az összes hazai borvidék képviselőivel találkozhatnak a Széchenyi téren, és érkeznek borászok a határon túlról is. A bortermelők mellé csaknem harminc vendéglátós csatlakozik, akik egyedi sajtokat és gasztronómiai különlegességeket kínálnak, s hazai pálinkákat is lehet itt kóstolni. A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében már a tavalyi évtől kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan a vendégek idén is dönthetnek, hogy a fesztivál emblémájával ellátott, emlékbe hazavihető kelyhet vagy visszaváltható poharat választanak. Idén is rendeznek borversenyt.

A Szabó Attila, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kecskeméti szőlészeti borászati kutatóállomásának vezetője elnökölte bírálók mintegy 150 kiváló bort értékelnek vakkóstolással százpontos rendszerben. A megmérettetés eredményhirdetését május 15-én tartják. Idén - a kézműves standok kivételével - mindenhol készpénzmentes fizetésre tér át a rendezvény: saját bankkártyával, feltölthető Festipay kártyával vagy akár okos eszközzel kiegyenlíthetik a poharak árát, étel- és italvásárlásaikat a vendégek. A finom borok, pálinkák és sajtok mellett gasztronómiai különlegességek is szerepelnek a kínálatban. A borfesztivállal egy időben indul a Kézműves- és Gasztroudvar a Klauzál téren és a Kincs tér a Dugonics téren. Ezeken a belvárosi helyszíneken a borok és pálinkák mellett kisüzemi söröket és gasztronómiai specialitásokat is lehet kóstolni és csaknem száz kézműves kiállító és kistermelő is kínálja majd portékáit.

A Szeged Napja Ünnepségsorozat részeként megszervezett fesztiválra érkezőket változatos zenei programok szórakoztatják. A Széchenyi két színpadon - mások mellett - a Belmondo Akusztik, Gájer Bálint, Hevesi Tamás, Kökény Attila, Nyári Károly, Peter Srámek, Roy és Ádám, Sasvári Sándor és Szabó Ádám lépnek majd föl. A fesztivál valamennyi napján jótékonysági borárverést rendeznek, ahol a borászok által felajánlott palackokra, borválogatásokra lehet licitálni. A befolyt összeg a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány munkáját segíti majd.

Forrás: MTI


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.