Sikerrel zárult a Bor a vendéglátásban képzéssorozat

Minden eddiginél többen, csaknem 300 fő vett részt országszerte tíz helyszínen zajló Bor a vendéglátásban borismereti képzéseken, amelyek október elejétől egy hónapon át zajlottak nagyvárosainkban.

"Ahogy az elmúlt évben, a jelentkezési szakaszban idén is gyorsan beteltek a helyek a vendéglátás területén dolgozók számára meghirdetett egynapos edukációs programra, melynek elsődleges célja az volt, hogy hazánk szakemberei minél részletesebb tudással felvértezve tudják képviselni és használni a magyar bort munkájuk során. A tavalyi képzésekhez képest bővült a helyszínek listája, így idén Budapesten két alkalommal, Győrben, Sopronban, Egerben, Pécsett, Balatonfüreden, Nyíregyházán, Szegeden és Debrecenben zajlott egy-egy kurzus" - olvasható az MTÜ közleményében.



Az ország minden pontjáról érkező étteremvezetőknek, felszolgálóknak, borbárban vagy épp borászatnál dolgozó kollégáknak lehetőségük volt elismert boroktatók és borakadémikusok tolmácsolásában megismerkedni hazánk 6 borrégiójával, és megtanulni az ismeretszerző borkóstolás alapjait egy-egy 6 tételes borsort végigkóstolva. A délutáni, gyakorlatorientált modulok során pedig hazánk legsikeresebb sommelier szakemberei avatták be a résztvevőket, hogy a vendégtérben hogyan tudnak magas színvonalon bort és pezsgőt felszolgálni, vagy épp az étellel leginkább harmonizáló bort ajánlani. A képzés végén a résztvevők tanúsítványt vehettek át a szervező Magyar Bor Személyesen közösségi bormárka és a rendezvényt lebonyolító Hello Agency munkatársaitól.

Mindazoknak, akik nem jutottak el az élő képzésre, figyelmébe ajánlja a társaság a https://kepzes.bor.hu/ weboldalt, ahol az előadások esszenciáját jelentő oktatóvideók és letölthető tananyagok segítik a borral ismerkedni vágyókat abban, hogy megismerjék borvidékeink jellegzetességeit, borkultúránk alapjait és természetesen a bor kiemelkedő szerepét, jelentőségét a vendéglátásban.


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.