Száz éves Leopold Hawelka

Kopottas berendezésével, márványasztalaival a Hawelka Kávéház sokak szemében Ausztriában és annak határain túl is a hagyományos osztrák kávéház megtestesítője, de legalábbis az egyik legismertebb közöttük. Nemzetközi hírnévre az 1960-as években művészek találkozóhelyeként tett szert, ma már leginkább turisták látogatják - írja az MTI.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ahogy mintegy hetven éve mindig, Hawelka úr ma is bejár a kávéházba. Noha az üzlet vezetését fia, Günter és unokái, Amir és Michael vették át, Leopold Hawelka csaknem minden nap elüldögél a pult közelében álló kedvenc asztalánál egy tejeskávé mellett.

Leopold Hawelka 1911-ben született egy cseh család fiaként az alsó-ausztriai Mistelbachban. A család 1925-ben költözött Bécsbe, ahol Leopold a Deierl étteremben kezdett el dolgozni. Első önálló vállalkozásába feleségével, a 2005-ben, 91 évesen elhunyt Josefine Hawelkával közösen vágott bele. Rögtön a házasságkötésük utáni napon nyílt meg a későbbi "Hawelkától" néhány utcára található - és ma is ezen a néven működő - Cafe Alt Wien. Ezt 1936-tól 1939-ig üzemeltette a házaspár. Új kávéházuk a Dorotheergasséban egy éjszakai bár helyén nyitott meg. Nem sokkal később kitört a második világháború, Leopold Hawelkát behívták katonának, a kávéház pedig évekre bezárt. A világégést komolyabb károk nélkül vészelte át a helyiség, és így a háború után hamarosan újra meg is nyitott a Hawelka Kávéház.

Hírnévre az 1960-as, 1970-es években, neves művészek törzshelyeként tett szert. A rendszeres látogatók közé tartozott Friedensreich Hundertwasser festő, építész, André Heller író, Ernst Fuchs képzőművész, Heimito von Doderer író és Helmut Qualtinger színész, humorista. Megfordult ott bécsi tartózkodása alatt sok külföldi híresség is, így Andy Warhol festő, Arthur Miller drámaíró és Elias Canetti Nobel-díjas író is. A falakon ma is láthatók azok a rajzok, festmények, kéziratok, amelyeket az akkor még viszonylag ismeretlen művészektől kapott Hawelka úr. Ahogy a művésztanya híre az ország határain túl is elterjedt, úgy váltották fel lassan a bohém vendégkört a turisták.

(Foto: Vienna Online)

Ettől eltekintve alig valami változott a Hawelkában a megnyitása óta. Az 1900-as évek elejéről való belsőépítészeti kialakítás a régi, és a falakon ma is ott láthatók a rajzok és kéziratok, az egykori neves vendégek munkái. Továbbra is kapható a ház különlegessége is, a Josefine Hawelka cseh nagyanyjától örökölt recept szerint készült bukta, amit Hawelka asszony egészen 2005-ben bekövetkezett haláláig maga készített. Egy dolog változott csak: tavaly ez a kávéház is füstmentessé vált egy új törvény értelmében. A tulajdonosok tartottak a változástól. Mint mondták, a hely hangulatához hozzátartozott a sűrűn gomolygó cigarettafüst is, s attól féltek, anélkül csökken a kávéház vendégköre. Günter Hawelka ma már beismeri, hogy nem igazolódott be az aggodalmuk, a vendégek száma nem csökkent a füstmentesség miatt. (MTI)


Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.
Raktáravató esemény különös gasztroprogrammal bélelve

Raktáravató esemény különös gasztroprogrammal bélelve 

Több száz üzleti partnerét invitálta június 17-én új, Zodony utcai logisztikai központjába a Budapest Party Service.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.