Szekszárdon ez az Etalon

Az Ital Magyarország Kft. négy neves szekszárdi borásszal összefogva egy etalonnak számító kezdeményezéssel rukkolt elő az idei őszre, mégpedig egy közös borral, amelybe mind a négyen beletették a szívüket, tudásuk legjavát és legjobb tételeiket. A neve nem is lehetne találóbb: ETALON.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Takler Ferenc, Eszterbauer János, Mészáros Pál és Vida Péter. Külön-külön is elérték már, amit borász elérhet, alkottak maradandót, beírták nevüket a magyar bor történelemkönyvébe. Most azonban kipróbálták, mire képesek együtt, tudásuk vajon összeadódik, vagy inkább hatványozódik egy közös borban? A kérdés költői, a bor kóstolása egyértelműen megadja a választ.
Példaértékű kezdeményezés ez, amelynek üzenete a szakma felé ma különösen aktuális: lehet együtt, összefogva nagyot alkotni, közösen haladni a siker felé. Minden tekintetben igazi ETALON született!

Az ötlet
A történet egy egyszerű munkalátogatással kezdődött. Az Ital Magyarország Kft. munkatársai pincelátogatáson voltak a borvidéken, ahol borozgatás és baráti tréfálkozás közben játékosan provokálni kezdték a borászokat: együtt vajon tudnának-e jobb bort készíteni, mint külön-külön? Az ötlet termékeny talajra hullott, a szót tett követte és megkezdődött az együttgondolkodás immár a megvalósítás körül. Az Ital Magyarország Kft. számára nagyon fontos tapasztalattal is szolgált a történet, megmutatta, hogy milyen fontos is a jó személyes, már-már baráti kapcsolat a borászokkal, a borász és kereskedő közti jó viszony. Ha nincs ilyen kötetlen baráti légkör, amely megengedi akár egymás ugratását is, sosem merül fel egy ilyen ötlet.

A borászok
Takler Ferenc, Eszterbauer János, Mészáros Pál és Vida Péter. Hogy miért ők négyen? Mivel összeköti őket a közös kereskedő, és egy kicsit a boraik stílusában fellelhető hasonlóság. Hiszen boraik karaktere saját bevallásuk szerint is közelebb áll egymáshoz a borvidéken. Ez – és erre külön hangsúlyt fektetnek mindannyian – nem jelent semmiféle elkülönülést, elzárkózást a többiektől.

A Bor
Cuvée, négy fajtából áll: Merlot, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc és Kékfrankos.
Évjárata: 2009
Borvidék: Szekszárd
A fajták karaktere, jellege a fenti felsorolás sorrendjében mutatkozik meg a borban is. A borászok egyenlő arányban adták be legkiválóbb tételeiket a közös munkába.
A fajták megoszlása termelők szerint a következőképp alakult:

Takler Ferenc: Melot és Cabernet Sauvignon (25%) 
Eszterbauer János: Merlot és Kékfrankos (25%)
Mészáros Pál: Cabernet Sauvignon és Kékfrankos (25%)
Vida Péter: Cabernet Franc (25%)

Hasonló kezdeményezések történtek már, hiszen két bort összeházasítani, nem forradalmi találmány, származzanak akár különböző borászoktól. De ebben az esetben másról, többről volt szó. Itt a borászok valóban megdolgoztak a sikerért, a bor születésétől fogva együtt bábáskodtak a fejlődése felett, minden döntést közösen hoztak meg. A folyamatos munkából mindannyian kivették részüket. Mi sem mutatja jobban, mint hogy a végeredmény csak a sokadik házasítás után nyerte el azt a formáját, amivel mind a négyen elégedettek voltak.
Az ETALON tehát egy olyan bor, amely mögött borászati elképzelés, szándék állt, de nem egy borászé, hanem négyé. A négy borásznak tehát nem csupán négy szőlőfajtát kellett összegyúrnia egy kész borrá, hanem négy különböző elképzelést, stílust, borászati filozófiát.
És ami még ezen felül is újdonság: nem álltak meg a kísérletezés szintjén, hanem rögtön belevágtak egy olyan kalandba, amelynek az elején még csak sejtették a kimenetelét. Az ETALON ugyanis kereskedelmi mennyiségben készült, nem egy játékos, kísérletező művészi produktum, hanem egy olyan termék, amellyel a boltok polcain is találkozhatunk.
Ha megkóstoljuk, gazdag illatában érett cseresznyét és marcipánt fedezhetünk fel. Egy lendületes, komoly vörösbor, vibráló zamatokkal, hosszú lecsengéssel, érett tanninokkal. Fiatal még, ezért rengeteg tartalék rejlik benne, érdemes lesz nyomon követni fejlődését!

A hátcímke
„E házasítás négy szekszárdi borász összefogásának eredménye. Alkotásuk hiteles minta az egymás iránti bizalomra és a minőség iránti elkötelezettségre, mert ha e bor szülőanyja az összefogás, akkor szülőapja a presztízs, mely manapság igen magasra teszi a mércét a 2000 éves borvidéken.”

A bor jellemzése
Mély rubin szín, bíbor reflexekkel. Illatában először a gyümölcsök jelennek meg, meggy és szilva, a háttérben a hordós érlelés visszafogott jegyei, némi szegfűszeg, kevéske fahéj, csipetnyi bors, de egy kis csokoládéreszelék is felbukkan. Kóstolva közepesnél picit nagyobb test, gyönyörű savak, feszes struktúra. Az ízképben először itt is a gyümölcsök jelennek meg, a tanninok szépen lekerekedtek, a fás hatás még érződik, de nagyon arányos, be fog épülni a borba. Az alkohol nem lóg ki, a lecsengése közepesnél hosszabb, főleg a meggy vezeti, de egy kis szivarfüstös édeskés-kesernye is megjelenik benne. (Ercsey Dániel, BORIGO)


Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.