Szöllősi Mihály lett az Év Bortermelője 2015-ben

A Magyar Bor Akadémia kihirdette „Év Bortermelője 2015” cím nyertesét. A Neszmélyi borvidéken dolgozó Szöllősi Mihály hat év után került ismét a jelöltek közé.

A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható - tájékoztat a Magyar Bor Akadémia közleményében. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés, melynek 2015. évi nyertese: Szöllősi Mihály, a Neszmélyi borvidékről.

„Jó bort csak kifogástalan minőségű szőlőből lehet készíteni. A pince kulcsa maga a metszőolló. Küldetésünk a neszmélyi borok világhírnevének visszaszerzése és a kulturált borfogyasztás hirdetése.”

Szöllősi Mihály hat év után ismét a jelöltek közé került. Mezőtúron született, nagyszüleinek középparaszti gazdasága volt, így a mezőgazdasághoz, kertészethez való kötődése megalapozott volt. Növényvédelmi mérnökként kezdett dolgozni, munkája része volt a Sárisápi Termelőszövetkezet szőlészet-borászat ágazatának irányítása is. 37 évesen kezdett el saját bort készíteni pusztán kedvtelésből, majd a sikereken felbuzdulva, 13 év múlva megvásárolta családjával a neszmélyi Gróf Zichy Miklós által épített pincét és elindították a családi vállalkozást.

A siker azóta is töretlen: ma már 35 hektáron termelnek kiváló borokat, melyek nemzetközi szinten is eredményesen szerepelnek. Mihály rendkívül büszke családjára: lányára és fiára, akik nagyban hozzájárulnak a borászat sikereihez, 5 unokájára, akik már kisgyerekként is elismerően nyalogatták nagypapájuk borait és nem utolsó sorban feleségére, Ágira, aki mindig kiállt férje döntései mellett, mindenben segítette őt.

A Szöllősi Pincészet legkiemelkedőbb bora az Olaszrizling, mely a borvidék zászlósbora. Emellett mindegyik, a borvidékre jellemző fontosabb fehérbor megtalálható a repertoárban: Irsai Olivér, Királyleányka, Chardonnay, Sauvignon blanc, Cserszegi fűszeres, Szürkebarát, Tramini, Zenit. Szöllősi Mihály nagyon büszke arra, hogy az országban azon boros gazdák között volt, akik először próbálkoztak a Chardonnay és Sauvignon blanc fajták házasításával és 12 hónapos fahordós érlelésével. Törekvéseinek, kitartásának meg is van az eredménye, hiszen számtalan díjat zsebelhetett már be a család: nemzetközi borversenyeken szerzett érmek, több ízben a „Magyar Tudományos Akadémia bora” cím elnyerése, TOP 100 Legjobb Magyar Bor második helyezettje.

„Mindmáig a legbüszkébb az Év Pincészete 2009 díjra vagyok, mert bő egy évtized kitartó munkáját ismerte el akkor vele a szakma. Nagyon fontos mérföldkő volt a pincészetünk életében, bekerültünk a magasan jegyzett hazai borászatok közé.” Ha az ember felteszi azt a kérdést egy borásznak, hogy melyik a kedvenc saját bora, akkor ne csodálkozzon, ha kissé megvető pillantások közepette kap választ. „Ez körülbelül olyan nehéz kérdés, hogy egy apa melyik gyermekét szereti a legjobban. Mindegyiket másért szeretem. A Sauvignon blanc-t azért, mert iszonyatosan nehéz jól elkészíteni, és mi mégis rendre kiváló eredményeket érünk el vele. A Magnus Cuvée-t azért, mert itthon talán elsőként házasítottam a Sauvignont és a Chardonnayt. A Rosét azért, mert azt egyszerűen nem lehet nem szeretni. A Melegeshegyet pedig mert az Olaszrizling a szívem csücske...”

A korabeli nemesi címerrel beépített téglák, a 65 méter hosszú boltíves pince, a kupolájában kialakított bormúzeum, a Magyarországi Borrendek és a „Zsigmond Király” Borlovagrend zászlósborainak múzeuma, a régi hordókból készített „kóstolószentély” még inkább historikus hangulatúvá teszik a Szöllősi Pincészetet. „Szerencsés vagyok, mert a pincémet a Zichy grófok építették téglából még 1830-ban. Ebben a pincében az 1848-as szabadságharc honvédjei is kóstoltak bort, ami nem mindennapi érzés annak, aki bejön ebbe a pincébe.

A bormúzeumunkba egy felejthetetlen kóstolóra invitálunk mindenkit, ahol megízlelhetik akár az összes rendelkezésre álló fajtánkat. Ha már kellően összemelegedtünk és jó a hangulat, sorra kerülhetnek akár még a ritka muzeális tételeink is… Ezek után pedig házias ételeket tálalnánk, melyeket saját kemencénkben is elkészíthetünk, vagy bográcsozhatunk. Messze földön híres a gulyáslevesem, a birka-, és a marhalábszár pörköltem.”

A díjért versengők közül, a jelölés során - holtverseny miatt - a hat legtöbb szavazatot kapott borász (ABC sorrendben):

Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék

Jásdi István – Balatonfüred-Csopaki borvidék

Koch Csaba – Hajós-Bajai borvidék

Mészáros Pál – Szekszárdi borvidék

Szőke Mátyás – Mátrai Borvidék

Szöllősi Mihály – Neszmélyi borvidék

Forrás: Magyar Bor Akadémia


Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg

Jammertal: Olyan termékhez nem adjuk a nevünket, amelyet mi magunk nem vennénk meg 

A Jammertal Borbirtok nem csak magát helyezte fel az elit vörösborok világtérképére, hanem a Villányi borvidék terroirját is - erről is beszélgetünk Varjas Sarolta Judittal, a Borbirtok alapító-társtulajdonosával.
Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken

Teltház a Nivegy-völgyi Borpikniken 

A kétszáz főben maximalizált rendezvényre már elővételben elfogytak a belépőjegyek.
Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa

Eldőlhet a Vár-béli patinás cukrászdák sorsa 

 A Ruszwurm és a Korona Cukrászda helyzetének rendezése visszafordíthatatlan, azonban az új polgármester két lehetséges megoldást ajánlott.
Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája

Az erdő csirkéje lesz 2025-ben az év gombája 

Az internetes szavazás eredményeként jövőre az Év Gombája a kevéssé ismert sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) lesz, amely sokféleképpen felhasználható.
Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre

Indul a magyar csapat a szingapúri világdöntőre 

A versenyen a világ legjobb szakácsai találkoznak.
Hódít az új szupergabonából készült likőr

Hódít az új szupergabonából készült likőr 

Igazán különleges gabona a cirok, mert amellett, hogy tápláló, a termesztése rendkívül környezetbarát.
Összeállt a Gasztrohegy színes menüje

Összeállt a Gasztrohegy színes menüje 

Idén minden eddiginél több, 13 helyszín csatlakozott, így a fő helyszínek mellett még több kiegészítő helyszín és program biztosítja, hogy egy percre se unatkozzunk ezen a hétvégén.
Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra?

Mikor érkezik Richard Gere a villányi Gere-birtokra? 

Richard Gere filmszínész, bár már 75 éves, de a visszavonulás nem szerepel a tervei közt, ma is aktív. A Gere-birtokot a család hetedik generációs tagjaként vezető Gere Andreával arról is beszélgetünk, hogy jó lenne egyszer meghívni hozzájuk a világsztárt.
Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban

Ezek a legnagyobb kávéfogyasztó országok az EU-ban 

A teljes termelés meghaladta a 2 millió tonnát.
Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton

Szamár carpacciót és szarvasgerincet is kóstolhat a zarándoklaton 

Az év utolsó zarándoklatán az ősi erdők titkos ízei kerülnek az asztalra.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.