Erdei János a szövetség elnöke, felvezetőjében azt emelte ki, hogy az MSZSZ célja, hogy két éven belül a jelenlegi 25 mellett még ugyanennyi éttermet tudhasson tagjaink között. Buday azt hangsúlyozta, hogy sok különféle szervezet képviseli a magyar vendéglátósok érdekeit, de közülük a szállodaszövetség bír a legnagyobb lobbyerővel, ezért is tartják érdemesnek egyre többen csatlakozni a szervezethez.
Buday gondolatébresztőnek szánt előadásában hangsúlyozta, nagy jövőt jósol a szállodai éttermeknek – 350 hazai hotelből 300-ban működik étterem. A siker zálogának azt tartaná, ha sztárséfek üzemeltetésében működnének ezek az éttermek, amelyek így akár a szálloda hírét is megelőzhetik, és mind önálló vonzerőként, mind a profittermelésben megállják a helyüket. Javasolta, hogy a szövetség biztosítson állandó fórumot a szállodai étteremvezetők közötti tapasztalatcserére.
Buday veszélyesnek ítéli azt a tendenciát, hogy a nemzetközi porondon is elismert hazai éttermeink - kitért az első magyar Michelin-csillagos Costes-re valamint a Chateau Visz-re, nem tükröznek nemzeti gasztronómiai jelleget, mivel séfjeik külföldiek, és 80-90 százalékban külföldi alapanyagokkal dolgoznak. Ő úgy véli, a siker érdekében egymással karöltve van helye a hagyományos és a nemzetközi, modern konyhatechnológiáknak. Jelenleg szerinte ez a két irányzat főleg egymástól különválva, egymás kárára érvényesül.
Buday a szekció lobbytevékenységei között kiemelte azt a törekvést, hogy a jogi szabályozásra és a mezőgazdasági termelésre hatással legyenek, ami a nyersanyagok magasabb színvonalát garantálhatja. Az oktatásban a színes, vonzó egyéniségű, kreatív séfek kitermelésére törekszenek, akik tulajdonosként lennének érdekeltek egy-egy hely hosszútávú sikerében.
A szakma gondjai között említette a bankoknak való eladósodottságot, és a 40-féle pénzügyi elvonást, ami várhatóan sok vendéglátóhely bezárásához vezethet a közeljövőben. A gasztronómia kalauzok hasznossága mellett hátrányukként említette azt, hogy azok egyes szerzői elfogultnak látszanak egyes konyhaművészeti irányzatok, illetve a hazánkban dolgozó külföldi séfek irányába.
A Magyar Turizmus Zrt.-t továbbra is igyekeznek arra sarkallni, hogy jobban hangsúlyozzák a magyar gasztronómia szerepét, mivel – szerintük - hazánknak még mindig ez a legnagyobb vonzereje. (Turizmus Online)
Sztárséfeket a szállodai éttermekbe!
Fogalmazta meg a Magyar Szállodaszövetség éttermi szekciójának céljai között a fenti mondatot dr. Buday Gábor, a Gundel Étterem igazgatója a szövetség közgyűlésén tartott előadásában.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.