Tiltakozik a német séf az amerikai elnök megmérgezésének gyanúja miatt

Nem csitulnak a legfrissebb gasztrobotrány hullámai. Néhány napja került nyilvánosságra, hogy a 2007-es heiligendammi G8- csúcson rejtélyes gyomorrontás tüneteivel kezelték az akkori amerikai elnököt, George W. Bush-t, és a first ladyt.

A híradások emlékeztetnek, hogy a kellemetlen tünetegyüttes miatt az USA elnöke több megbeszélését is kénytelen volt lemondani. Felesége, Laura Bush a közeli napokban jelenteti meg emlékiratait, melyben több, mint utalás található arra a gyanúra, mely szerint nem véletlen baleset, hanem szándékos mérgezés lett volna az inkriminált eset.

Tény, hogy a titkosszolgálat is foglalkozott a gyomorrontással, de annak idején nem találtak semmilyen terhelő bizonyítékot a szándékosság alátámasztására.Miután a CNN megszellőztette a birtokába jutott kézirat egyes részleteit, a mérgezéssel kapcsolatos gyanúsítás miatt megszólalt Steffen Duckhorn, az eseménynek helyt adó heiligendammi Grand Hotel konyhafőnöke is.

"Egy szakácsnak is van becsülete!" - mondta felháborodottan a főszakács a Spiegelnek. Hozzátette, hogy az elnöki kíséret tagjai folyamatosan mintát vettek a készülő ételekből, és azokat vizsgálták is, így méltatlan az őt érő támadás. Elmondta: az amerikai delegáció szintén megbetegedett tagjai teljesen más ételeket fogyasztottak, és azok nem a hotel konyháján készültek.

Ugyanakkor emlékeztet rá, hogy a küldöttség ellátásához több mindent hoztak magukkal otthonról, így üdítőitalokat és cukorkát is.A nol.hu írása szerint szerint a mérgezési gyanúról annak idején nem értesítették sem az amerikai nagykövetséget, sem a német külügyminisztériumot.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.