Több az étterem

Tavaly Magyarországon 2009-hez képest csaknem 2.000-rel nőtt az éttermi, rendezvényi étkeztetést, italszolgáltatást végző vállalkozások száma, és elérte a 23.417-et, emellett emelkedett a közüzemi étkezők és az ágazatban foglalkoztatottak száma is.

2010 végén 23.417 ilyen cég működött országszerte, míg 2009 decemberében csupán 21.548; igaz, a 2009-es 803-ról tavaly 1.024-re nőtt az e területen felszámolás alá vont vállalkozások száma.
    A Gazdaság.hu csütörtöki írása szerint a vendéglátásban foglalkoztatottak száma folyamatosan emelkedik: az ágazatban 2009 végén hivatalosan 66.400 főt foglalkoztattak, ez a szám 2010 végére 25 százalékkal, 83.000 ezer főre nőtt.
    Szatmáryné Jähl Angéla, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) turizmus-vendéglátás osztályának elnöke a Gazdaság.hu-nak úgy vélekedett: a létszámnövekedés mögött az élőmunka terheinek csökkentése áll, a cégek igyekeznek igénybe venni például a munkanélküliek foglalkoztatásával járó járulékkedvezményeket, és nagymértékben nőtt a részmunkaidős foglalkoztatás aránya is.
    Az Opten céginformációs szolgáltató adatbázisára hivatkozva az írás kiemeli azt is, hogy 2007-hez képest tavaly csaknem megduplázódott a cégalapítások száma.
    Szatmáryné Jähl Angéla a Gazdaság.hu-nak elmondta: tapasztalataik szerint miközben a közüzemi étkeztetők száma emelkedik, a szabadpiaci vendéglátók helyzete nagyon nehéz. A közüzemi étkeztetők előre kiszámítható kereslettel tudnak kalkulálni, de az elmúlt időszakban megnövekedett energia- és alapanyagárak miatt a fogyasztók nehezen tolerálják az áremelést, így jellemzően a haszonkulcs csökkenésében csapódnak le a negatív folyamatok.
    A nem elég tőkeerős vagy stabil vendégkörrel nem rendelkező vállalkozások régiótól függetlenül könnyen tönkremennek.
    A szakember szerint rövid távon segítséget jelentenek a szakmának az országos és helyi rendezvények: a fesztiválok, a több napos programok, a gasztronómiai és kulturális események, így ezekből többre lenne szükség.

Forrás: MTI


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.