Új étterem nyílt Budán

Tanti néven új étterem nyílt Budán, az Apor Vilmos téren. A klasszikus magyar fogásokat mai felfogásban tálaló étterem séfje Pesti István, aki már több csúcsétteremben bizonyított.

Tanti néven nyitott meg a Hegyvidék új étterme az Apor Vilmos téren. A Pesti István séf által vezetett konyhában a magyar polgári gasztronómia hagyományaiból merítő, letisztult fogások készülnek mai felfogásban, korszerű technológiák felhasználásával.

„A Tanti névre azért esett a választásunk, mert kifejezi azt az otthonosságot és családias hangulatot, amit meg szeretnénk itt teremteni. A koncepciónk szerint elsőrangú ételeket és kiszolgálást kapnak a vendégeink, de nem kell feszengeniük – bármikor betérhetnek hozzánk, legyen szó akár egy gyors, egyedül elköltött ebédről, vagy egy nagy családi ünnepségről.” – mondta Pesti István.

Lesznek mág átalakítások

A visszajelzések pozitívak, és az étterem vezetői azt remélik, hogy a tervezett további változtatásokkal (melyek leginkább az enteriőrt érintik) még jobban meg fogják szeretni a vendégek a helyet. A Tanti ugyanis még nem nyerte el végleges formáját, mert lényegében két hét alatt kellett az előző itt található étterem bezárását követően az ide elképzelt hangulatot megteremteni. Ezért még számos kisebb-nagyobb átalakítás várható még, így a vendégek még többször találkozhatnak új elemekkel a térben. 

A konyha azonban már most magán viseli Pesti István kézjegyét és az étlap stílusa nem fog változni: a magyar gasztronómiát párosítja skandináv egyszerűséggel, tiszta ízekkel.


Csehországi borturisztikai konferencia – magyar résztvevőkkel

Csehországi borturisztikai konferencia – magyar résztvevőkkel 

Három magyar résztvevő a mikulovi Nemzetközi Borturizmus Konferencián.
Etyek nagyra törő terve: felkerülni a világ pezsgő térképére

Etyek nagyra törő terve: felkerülni a világ pezsgő térképére 

Az Etyeki Pezsgő hivatalosan eredetvédett státuszt kapott.
Terített asztal a Balatonnál – gasztro-évadnyitó Tihanyban

Terített asztal a Balatonnál – gasztro-évadnyitó Tihanyban 

Hagyományteremtő„Balaton Expo”-n jelent meg a régió kínálata a Balaton asztalán.
Fontos termék a vendéglátóipar szereplőinek

Fontos termék a vendéglátóipar szereplőinek 

Új névvel és telephelyen, kibővített termékportfólióval és nemzetközi terjeszkedéssel folytatja működését Magyarország vezető újrahasználati rendszere, a Cup Revolution.
Felvásárolták az albán Spar-hálózatot

Felvásárolták az albán Spar-hálózatot 

Koszovó legnagyobb kiskereskedelmi hálózata, a Viva Fresh Store felvásárolta a Spar Albánia üzleteit a helyi Balfin befektetési csoporttól.
Balatoni vörösborokat díjaztak Berlinben

Balatoni vörösborokat díjaztak Berlinben 

Ki mondta, hogy a balatonfüredi borvidék kizárólag fehérborok készítéséhez kiváló terület?
Itthon újabb szarvasmarhatelepen jelent meg a ragadós száj- és körömfájás

Itthon újabb szarvasmarhatelepen jelent meg a ragadós száj- és körömfájás 

Az első tünetek kedden jelentkeztek a Levél településen található, 3000 egyedet számláló szarvasmarha-állományban.
Jön egy stílusos villásreggeli

Jön egy stílusos villásreggeli 

Stílusos Vidéki Villásreggeli Fesztivál és majális- egy igazán ragyogó program a gasztronómia és az utazás szerelmeseinek.
Megújult étlappal vár az etyeki birtok

Megújult étlappal vár az etyeki birtok 

Defend Márk séf és csapata tálalásában mutatják be a friss ötletekre és szezonális alapanyagokra épülő megújult étlapot.
Zenés-táncos estek a Gundelben

Zenés-táncos estek a Gundelben 

Hagyományélesztés modern köntösben: áprilistól zenés-táncos estek a Gundelben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.