Vajon hol található a legtöbb bár a világon?

Spanyolországban minden 175 lakosra jut egy bár, ami azt jelenti, hogy a népességhez viszonyítva itt található a legtöbb bár a világon - derült ki a Nielsen Iberia piackutatócég által készített felmérésből.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Spanyolországban bárba járni az életforma része, valamennyi igazi találkozóhelynek számít, ahol napközben vagy este összefutnak a barátok, ismerősök, ahova beugranak a kollégák, és beülnek a családok is a gyerekekkel inni valamit, mellé pedig csipegetni pár falatot. Ezt a nagyon jellemző szokást a gazdasági válság sem törölte el a dél-európai országban, de a bárok forgalma jelentősen, 30 százalékkal csökkent 2008-tól kezdve, és 25-30 ezer helyet be is zártak - állapították meg a kutatók.

A Nielsen szerint a tavalyi volt az első év, amikor érezhető volt, hogy az ágazat magára talált és sorra nyíltak az új vendéglátóhelyek. 2015-ben 3,6 százalékkal nőtt meg a bárok száma az egy évvel korábbihoz képest. "A spanyolok, amint javulást észlelnek a pénztárcájukban, rögtön kezdenek eljárni" - értékelte a folyamatot Gustavo Núnez, a Nielsen Iberia vezérigazgatója.

A fogyasztási lista élén a kávé és a sör áll, utóbbi mellé a bárokban mindig kínálnak rágcsálni valót is. Spanyolországban jelenleg több mint 260 ezer bár üzemel. Tízből hat pedig tradicionális jellegű és legalább már 15 éve működik. A spanyol gazdaság számára kulcsfontosságú a vendéglátás, az aktív népesség 8 százalékának ad munkát.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.