Vak felszolgálók a sötétben

Európai sikerei után New Yorkba készül a francia Dans Le Noir (A sötétben) étterem. A vendégek koromsötétben vacsoráznak, és vak pincérek szolgálják ki őket - adta hírül a Hirado.hu.

A különleges élményt nyújtó étterem decemberben nyitja meg kapuit a forgalmas Times Square közelében. „Amikor belevágtam ebbe az üzletbe, mindenki azt gondolta, hogy megőrültem, a bankoktól kezdve a saját anyámig” – emlékezett vissza a kezdetekre Edouard de Broglie, az étteremlánc alapítója és a tulajdonos Ethik Investment vállalat vezérigazgatója.

Hozzátette: „Meg akartam mutatni, hogy olyan vállalat is lehet rendkívül jövedelmező, fejlődőképes és nemzetközileg elismert, ahol az alkalmazottak fele érzékszervi fogyatékkal él”. A Dans Le Noir nem az első sötét étterem, de kétségkívül a leggyorsabban terjeszkedő lánc, amely már több mint egymillió embert látott vendégül állandó és időleges éttermeiben.

A sötét éttermek úttörőjének számító német Blindekuh (Vak tehén) Zürichben nyílt meg 1999-ben. A vaksötétben étkezés trendje de Broglie éttermével érkezett meg Párizsba 2004-ben, és hasonló vendéglők nyíltak a világ más városaiban, köztük Berlinben, Sanghajban, Montrealban és San Franciscóban is.

A Dans Le Noir vastag függönyökkel elsötétített éttermeiben látássérült pincérek kísérik a helyükre vendégeket, és két-három fogásos meglepetés menüket szolgálnak fel számukra. A párizsi siker után a londoni étterem 2006-ban kezdte meg működését, olyan vendégekkel, mint Vilmos herceg és Kate Middleton, akik legalább „itt el tudtak menekülni a lesifotósok elől” – jegyezte meg a 49 esztendős de Broglie.

Az étteremlánc később Moszkvát, Barcelonát és Szentpétervárt is meghódította. Az elődökhöz hasonlóan a New York-i étteremben is négyfajta meglepetés menü várja a vendégeket: egy teljesen titkos, egy húsevőkre, egy vegetáriánusokra és egy tengeri finomságokat kedvelőkre szabott változat. Egy háromfogásos, borral kísért vacsora ára fejenként 56 dollárnál (12 500 forint) kezdődik.

De Broglie szerint a 72 férőhelyes új étterem asztalfoglalásai teljesen beteltek az első három hétre. Mint hozzátette: az újabb célpontok között szerepel Dél-Amerika és Ázsia is. A sötét gyógyfürdőket is működtető Ethik Investment a profitjának tíz százalékát a fogyatékos emberek társadalomba való integrálását segítő szervezetek támogatására fordítja. (MTI / Hirado.hu)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.