Vásárlás, vegán méltatás, échalotte és csicsóka - itt a Bocuse megnyitója

A magyar csapat alaposan bevásárolt a Metro piacon. Bocuse d'Or első nap, Lyon, tudósítás.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Hétfő délután háromkor ünnepélyesen bevondult a Bocuse d'Or 24 döntős csapata a Lyon.i SIRHA kiállítás területére, köztük volt Széll Tamás és a magyar csapat is. Négykor kezdődött a piaci vásárlás.

A csapatokat Jerome Bocuse köszöntötte, aki a mostani Bocuse d'Oron f hivatalosan is elfoglalja édesapja, Paul Bocuse helyét a verseny élén. Ezt követően Regis Marcon, egykori Bocuse győztes és három Michelin-csillagos séf arról beszélt, mennyire nagy dolog, hogy a csapatoknak vegán tányért kell készíteniük, és hogy milyen kíváncsian várják a bírák a zöldségek adta színeket, formákat és ízeket a versenynapokon.

A Metro piacán hihetetlen széles zöldségválasztékból válogathattak a csapatok. Először a második versenynap csapatai tölthettek fél órát a piac területén. A csapatok egy előzetes lista alapján tölthették meg a kosaraikat. Végül a második körben a magyar csapat is lebonyolíthatta  a vásárlását a holnapi versenyzéshez.

Az ő kosarukba többek között kétfajta cékla, fokhagyma, burgonya, échalotte, sárgarépa és csicsóka került. A piacra egyébként évek óta a környékbeli őstermelők szállítják a zöldségeket. Több, mint 140 féle zöldség kapott helyet a polcokon, köztük számos, kimondottan az itteni régió kedvencével.

Közben a SIRHA VIP részlegében felállított magyar stand nagy sikerrel zárta az első napot. A standnál folyamatos volt az érdeklődés, ahol a magyar borok mellett a magyar alapagokból készített ételeket is kóstolhatták a látogatók. 

Forrás: Vendég & Hotel


Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.