Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos az MTI-nek elmondta: január elején még viszonylag nagy volt a dohányzási tilalommal szembeni ellenállás. Az idő múlásával viszont nemcsak a vendéglátóhelyek nemdohányzó vendégei, hanem az ott dolgozók, sőt az aktív dohányosok is egyre többen üdvözölték, hogy a zárt térből kikerült a dohányzás.
Mint kifejtette, a türelmi időszak alatt mostanáig több mint 13 ezer ellenőrzést végeztek. Körülbelül 800 volt azon egységek száma, ahol azt tapasztalták, hogy nem vagy nem megfelelően tartják be a jogszabályokat. Ezeknek viszont csak a töredéke volt olyan egység, ahol a türelmi időre hivatkozva hagyták figyelmen kívül az új szabályozást. A szigorúbb szabályozással szembeni ellenállást többnyire vendéglátó- és szórakozóhelyeken tapasztalták.
Szabó Enikő kiemelte: ahol a türelmi időszak ellenőrzései során, esetleg többszöri panaszbejelentés nyomán azt tapasztalták, hogy nem tartják be a jogszabályban foglaltakat és emiatt határozatot is hozniuk kellett, oda április első napjaiban, sőt több helyre már április elsején kimennek ellenőrizni az ÁNTSZ munkatársai. Amennyiben ekkor ismét azt tapasztalják, hogy ott nem tartják be a jogszabályt, a hatóság munkatársai egészségvédelmi bírságot szabhatnak ki.
A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorításának értelmében 2012. január 1-jétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben - így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok további közterületeken is megtilthatják a dohányzást.
Nem jelölhető ki dohányzóhely a közforgalmú intézmények és a munkahelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vonatokon sem, így megszűntek a vasúti dohányzókocsik. Dohányzóhely csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben. Közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, egészségügyi szolgáltatónál viszont szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely.
Zárt térben ezután csak dohánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni, a szivarszobákban étel és ital nem szolgálható fel. Ezen kívül zárt légterű dohányzóhelyiség csak büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogvatartottak, illetve a betegek számára, biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be.
A dohányzási tilalom betartását már a szabályozás életbe lépése, január elseje óta ellenőrzi az ÁNTSZ, de bírságot egyelőre nem szabhatnak ki, mert április elsejéig türelmi idő van. Jövő vasárnaptól viszont a három hónapos türelmi idő lejártával szabályszegés esetén magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak a népegészségügyi szakigazgatási szervek. (MTI)
Véget ér a türelmi időszak
(MTI) - Lejár a szigorított dohányzási szabályozás betartására vonatkozó három hónapos türelmi idő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) már vasárnap is több helyen ellenőrzést tart, szabályszegés esetén pedig bírságot is kiszabnak.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.