Vérontás egy vendéglői számla miatt

(MTI/AFP) - Hinduk és muzulmánok közötti vérontásba torkollott egy kifizetetlen vendéglői számla miatti vita Nyugat-Indiában, az összecsapásban négyen meghaltak és 175-en megsérültek - közölte hétfőn a rendőrség.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A nyomozás elsődleges információi szerint a Mahárástra állambeli Dhúle városában lévő étterem tulajdonosa és egy vendég közötti vita csapott át vallási erőszakba.

A tulajdonos az egyik, a vendég a másik közösség tagja volt - mondta el Deven Bharti rendőr.

Távozása után a vendég összegyűjtött a közösségéhez tartozó ötven embert, és rátámadt a vendéglősre. Ez utóbbi közösségének több tagja szintén összeggyűlt, és erőszakos cselekményeket hajtott végre a városban, így boltok kirakatát törték be, és motorokat gyújtottak fel.

A hindu és a muzulmán vallási közösség közötti legutóbbi összecsapásban, 2008 októberében tízen haltak meg a 376 ezer lakosú, Mumbaitól 330 kilométerre fekvő Dhúléban.

A mostani összetűzés 113 sérültje rendőr volt. A négy halálos áldozatot a rendőrök lőtték le. A rendőrség gumibottal, könnygázzal és gumilövedékkel próbálta megfékezni az erőszakoskodókat, mielőtt éles lövedéket vetett volna be. A városnegyedben kijárási tilalmat vezettek be.

India lakosainak mintegy 80 százaléka hindu és 13 százaléka muzulmán. A két közösség között már több ízben összecsapások történtek az India függetlenné válása óta eltelt több mint hatvan évben. (forrás: galamus.hu)

Forrás: MTI/AFP


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy legendás burgerezőben

Séfváltás egy legendás burgerezőben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.