A Magyar Bor Akadémia, a szakmai szakértők és a nagyközönség kétkörös szavazáson döntött a győztesről. A címet a díjazott bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéről, azok hazai és külföldi sikereiért adományozzák. Számítanak ezen kívül a borversenyen elért eredmények, a marketing, a külcsín és a belbecs, a szerethetőség, a borászat iránt keltett szimpátia és nem utolsó sorban a borász személye - olvasható az Akadémia honlapján.
Vida Péter 1995-ben döntött úgy, hogy létrehozza a Vida Családi Birtokot, amelynek munkájából azóta három gyermeke is szervesen kiveszi a részét. A La Vida sorozat sorra söpri be a díjakat, a borász szívéhez mégis a Merlot és az Öregtőkék Kadarkája áll legközelebb.
Az Év Bortermelője díjat 1991 óta adják át, a díjazottról idén először a nagyközönség is dönthetett. Elsőként az Akadémia összegyűjtötte az ajánlásokat a saját tagjai, az ágazat elismert, tekintélyes személyiségei, országos jelentőségű szakmai szervezetei, tudományos és érdekképviseleti szervezetei, a jelentősebb hazai borkereskedő cégek, a vendéglátás, a gasztronómia, valamint a szaksajtó részéről.
A nagyközönség is leadhatta szavazatait, amelyeket aztán az Akadémia összesített és felállította az öt legtöbb ajánlást kapott borász listáját.
Idén Vida Péter mellett Áts Károly tokaji, Dúzsi Tamás szekszárdi, Gálné Dignisz Éva kiskunsági és Heimann Zoltán szekszárdi borász kapta a legtöbb jelölést. Közülük választotta ki az Akadémia az idei győztest. (MTI)
Vida Péter az év bortermelője
(MTI) - Vida Péternek, a szekszárdi borvidék borászának ítélték Az Év Bortermelője 2011 díjat - derült ki a pénteki eredményhirdetésen.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.